Szűkszavú közleményben tájékoztatott a Demokratikus Koalíció, hogy szövetségi együttműködési megállapodást kötött a Magyarországi Cigányközösség Fórumával, s együtt dolgoznak majd „A cigányságnak Magyarország a hazája!” elnevezésű projekten.

A börtönviselt, többek között jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettéért, orvhalászatért, és garázdaságért elítélt Kolompár Orbánnal való összeborulás végső soron illeszkedik Gyurcsány „nemzeti amnézia” programjába, s olybá tűnik, a hatpárti összefogás egyéb résztvevőinek, sőt, a komplett ellenzéki médiának sincs ellene kifogása. Ugyanis mélyen hallgatnak magáról az eseményről is.

Elvekről, hitelességről persze már rég nem beszélhetünk az ellenzék térfelén, ahogy eredeti ötletekről sem, az elvtársak már az importideológia személyre szabását is megspórolják – lásd az LMBT-lobbi kritika nélküli átvétele, vagy a BLM-mozgalom tiszteletére Ferencvárosban felállított szobor története. Mert a ferencvárosiaknak ugyebár komoly restanciájuk adódott gyarmatosító múltjuk és a magyar négerek, pardon, feketék rendszerszintű elnyomása okán. Jelen időben! Végső soron, a hatpárti összefogás épp olyan, mint egy olcsó karácsonyfadísz: kívül tetszetős csillám, belül az üres sötétség, s te pontosan tudod, hogy szemétből, papírgalacsinból és üvegmorzsából alkották.

Annak viszont mégiscsak akad némi diszkrét bája, hogy egy olyan politikussal léptek szövetségre, akinek a keze alatt sok-sok millió adóforint vesztette el közpénz jellegét, vagyis Kolompár Orbán pontosan azt követte el, ráadásul nem egyszeri botlásként, hanem életvitelszerűen, amiért az ellenzék 0-24-ben támadja a kormányt.

A „Fizessenek a tolvajok” molinóval turnézó Jakab Péter vezette Jobbik pedig éppúgy mélyen hallgat, mint a 2018-ban még „antikorrupciós 11 ponttal” kampányoló LMP, de a „felcsúti pert” ígérő Momentumnak is csak olcsó közhelyekre futotta; mondjuk Cseh Katka majd’ ötmilliárdos önjutalmazása után tőlük másra nem is számíthattunk.

„Mi a Momentumban arra törekszünk, hogy a pártok, a civilek, a polgárjogi aktivisták hangja is szerepet kapjon a jövőben, így a közös ellenzéki programban és annak romákkal kapcsolatos részében is. Abban hiszünk, hogy működő roma programot csak úgy lehet alkotni, ha minden hang be van csatornázva.”

Hát igen, minden hang… főleg Kolompár Orbáné.

Kár, hogy a kérlelhetetlen Márki-Zay Péter, a hivatásos korrupcióvadász Hadházy Ákos, vagy a szende Karácsony 99 Gergely hangját viszont nem halljuk. Vajon miért nem? Talán azért, mert az ilyen megállapodások jellemzője, hogy mindkét fél profitál belőle? A DK-színekben pompázó ellenzék cigányszavazatokat remél, Kolompárék meg pozíciót és/vagy közpénzt. Ennyi.

Az egykoron önmagát roma Nelson Mandelának, Gandhinak, Martin Luther Kingnek és Mindszentynek egyszerre vizionáló Kolompár pályafutása igen gazdag a kacskaringókban és nagyotmondásokban, az Országos Cigány Önkormányzat élén eltöltött kilenc év alatt (2003-2011) pedig saját hálózatot épített ki a kisebbségi érdekvédelem területén. A demagóg bullshit-gyártással, az autoriter vezetői stílussal, a rokonok és haverok pozícióba ültetésével és a mérhető teljesítmény hiányával amúgy szépen illeszkedik a DK-s politikusok közéleti panoptikumába. Ami különlegessé teszi, hogy róla nem csak ellenfelei vagy a média állította, hogy korrupt – neki erről papírja van.

2013 márciusában jogerősen bűnösnek mondták ki „kétrendbeli, részben társtettesként, részben folytatólagosan elkövetett, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettében, valamint az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek társtettesként, folytatólagosan elkövetett megsértése bűntettében”. Talán legemlékezetesebb pillanata az a csobbanás volt, amikor egy Balaton melletti szálloda medencéjében kapták lencsevégre, ahogyan vezetőtársaival önfeledten pancsolnak – abból a pénzből, amit roma gyerekek táboroztatására nyertek.

Kolompár egyébként akkoriban is a baloldalhoz húzott, kifejezetten szoros viszonyt ápolt az MSZP-vel. Egy, a jobbikos Magyar Gárda ellen az akkor regnáló miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc által Magyar Demokratikus Charta elnevezéssel meghirdetett felvonulásra például külön roma menetet szervezett a Parlament elé, de számos egyéb antirassztista „gesztusa” volt. Egyszer elvitte a Terror Háza Múzeumba a Duna vízében megtisztított árpádsávos zászlót, de volt olyan is, hogy „Roma vagyok, nem bűnöző” feliratú pólóban demonstrált a Jobbik irodája előtt. Egy nyilatkozatában a Jobbik erősödése kapcsán egyenesen arról beszélt, reális veszély, hogy koncentrációs táborba vinnék a hazai legnépesebb kisebbséget. Mindez már a múlté, ahogy elvszerűségük morzsamaradékai is.

Az ellenzéki csöndnek van azonban még egy, legalább ennyire fontos aspektusa. A 2010 előtti hatalom prominenseivel való összebútorozást a Jobbiktól az LMP-n át a Momentumig az ellenzék kormányzásszűz pártjai azzal legitimálták, hogy majd ők lesznek azok, akik lefogják az ősbaloldal kezét, ha az ismét a közösbe nyúlna. De gondoljunk csak bele: ha szó nélkül tűrik, hogy Gyurcsány egy jogerősen elítélt, korrupt senkit is leültet az ellenzéki kerekasztaluk remélt húsosfazekához, mit várhatnánk tőlük, amikor megjelennének a nehézsúlyú közpénzmágus veteránok? Egy pillanat, már meg is jelentek, például a Gyurcsány-klánhoz nőtt Czeglédi Csaba személyében. És a többi, és a többi.

Ezek tényleg úgy képzelik, hogy a határokat, amelyeket most, a kampányhajrá előtt nem húznak meg, később meg lehet, pláne, ha ne adj’ Isten, győznek? Egy Gyurcsánnyal együtt? Vagy vele szemben? Ezek tényleg azt hiszik, hogy mindegy, csak Orbán takarodjon, a közös dolgaikat meg ráérnek rendezni később?

Kevés veszélyesebb illúzió van ennél.

De meglehet, a reakciók hiányából ítélve legalábbis úgy tűnik, ezeknek tényleg minden mindegy, s egyes egyedül a hatalom megszerzése a cél. Aztán utánuk a vízözön. És jöhet a szivárvány. Persze ahhoz Istennek már sok köze sem lesz, igaz, a többségi társadalomnak, ha úgy tetszik, a normalitásnak sem.

Fotó: Ujvári Sándor / MTI