Tovább folytatódik az autósok üldözése Budapesten, mivel már a benzines autókat is kitiltaná a fővárosból az LMP társelnöke. Emlékezetes, hogy Karácsony Gergely nemrégiben a dízel meghajtású gépkocsiknak üzent hadat, a baloldal tehát mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse a budapesti közlekedést.

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke szombati sajtótájékoztatóján a pártja terveit ismertetve elmondta: mindenhonnan ki kell tiltani a dízelautókat és a belső égésű motorral szerelt járműveket is. A Hír TV híradójának a tudomása szerint a baloldal közös programja 2030-tól megtiltaná a nem elektromos járművek forgalmazását. A riportban emlékeztetnek, hogy a héten Manhalter Dániel, a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltje kijelentette: a baloldalon teljes az egyetértés abban, hogy az autókat ki kell szorítani a fővárosból.

Budapesten minél több biciklisnek kell lennie, és ki kell szorítani az autósokat – nyilatkozta a politikus. Egy korábbi videójában pedig azt is beismerte, hogy az eddiginél valóban sokkal nagyobb dugók vannak Budapesten, ezért a felújítások idejére azt tanácsolta Karácsony Gergelynek, hogy átmenetileg csökkentse a biciklisávok számát a városban. Az említett felvételen arra is figyelmeztette a főpolgármestert, hogy ha nem cselekednek, akkor a szeptemberi iskolakezdés idején még nagyobb torlódások lesznek. A Hír TV beszámolója arra is kitér, hogy Budapesten hónapok óta zajlik az autósok üldözése, mivel Karácsony Gergely főpolgármester amellett, hogy kitiltaná a dízelautókat, több felújítást is egyszerre kezdett meg és ezzel soha nem látott forgalmi dugókat idézett elő a fővárosban.

Forrás: PestiSrácok

(Címkép: Csudai Sándor/Origo)