Az Európai Unióba irányuló illegális határátlépések száma, 2021 első hét hónapjában meghaladta a 82 ezret, ami az előzetes számítások szerint 59 százalékkal több az egy évvel korábban mért adatoknál, a határsértések különösen a közép-mediterrán térségben és a Nyugat-Balkán régiójában növekedtek – közölte csütörtökön az EU határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex).

 

Júliusban a Frontex 17 300 illegális határátlépést regisztrált, 33 százalékkal többet, mint az előző év azonos hónapjában. A határsértések száma június hónaphoz képest mintegy 3000-el emelkedett. A szervezet júliusi migrációs adatokat összesítő jelentése kiemeli, hogy az EU keleti határain folyamatosan nő a migrációs nyomás: júliusban több mint 3000 illegális belépést regisztráltak  Fehéroroszországból a litván határon, míg a lengyel határon 180, a lett határon pedig 200 alkalommal kellett intézkedniük a határvédelmi hatóságoknak.

A közép-mediterrán migrációs útvonalon az idei év első hét hónapjában 96 százalékkal több migráns próbálkozott határsértéssel, mint tavaly ugyanezen időszakban, ugyanakkor a nyugat-mediterrán Spanyolországot is érintő úton 32 százalékkal csökkent az illegális határátlépők száma.

Az illegális migránsok többségükben tunéziaiak, bangladesiek, illetve 67 százalékban algériaiak voltak. A jelentés megjegyzi, hogy az algériai határsértők ilyen magas arányának oka az országban jelenleg is fennálló instabil politikai és gazdasági helyzet lehet, amely egyre több embert késztet arra, hogy megpróbáljon Európába jutni.

A nyugat-balkáni útvonalon júliusban 3600 illegális határátlépést észleltek a hatóságok, 67 százalékkal többet, mint tavaly júliusban. A határátlépési kísérletek száma ezen a szakaszon idén 90 százalékkal nőtt, összesen 22 600-an próbáltak átjutni Európába. A migránsok többsége Szíriából és Afganisztánból, illetve Marokkóból érkezett.

Idén nőtt a szubszaharai, azaz a Szaharától délre fekvő országokból érkező határsértők száma is: az elmúlt 7 hónapban 7350 határsértés történt a nyugat-afrikai útvonal mentén, 130 százalékkal több, mint tavaly.

A magyar határon is fokozatosan növekszik a migrációs nyomás. Magyarországon idén már több mint 500 embercsempészt fogtak el,tavaly egész évben 327-et.

Kerítéssel védekeznének a balti államok

Több mint ötszáz kilométeres kerítést épít Litvánia a Fehéroroszországgal közös határán. A litván parlament kedd éjszaka szavazta meg, hogy az ország így védekezik a drasztikusan megnőtt migráció ellen. Bővítik a katonák jogköreit is, hogy hatékonyabban védhessék a határt. Lettország már kedden rendkívüli helyzetet vezetett be a lett–fehérorosz határon a hirtelen megnőtt illegális bevándorlás miatt. Gyors reagálású különleges csoportokat állítottak fel, amelyek segítenek a határsértők megállításában.

A litván kormány szerint a fizikai akadályra azért van szükség, mert idén már négyezernél is több migránst fogtak el.

Elfogadjuk a törvényt, amely segít nekünk egy vagy két év alatt megvalósítani ezt a projektet. Ez egy nagy kerítés lesz. Négy méter magas. Tehát ez szilárd fizikai akadály lesz” – fogalmazott Laurynas Kasciunas, a litván parlament nemzetbiztonsági és védelmi bizottságának elnöke.

Magyarországon is a migráció megfékezésére születtek meg ezek az intézkedések, most ugyanerről van szó az említett két országban is.

Mostanra a balti államok is – Magyarországhoz hasonlóan – a szigorú határvédelmet látják a leghatásosabb módszernek a migránsok feltartóztatására” – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég igazgatója.

Hangsúlyozta, hogy

ennek ellenére, ha az Európai Unió nem avatkozik be, a válság tovább mélyülhet a térségben.

Napi 30 ezren indulnak el csak Afganisztánból, és valóban, ha az unió nem küld egy világos jelet, hogy ne gyertek ide, maradjatok Afganisztánban vagy más biztonságos helyen, akkor bizony ezek az emberek, ahogy a szírek hat éve, úgy az afgánok is elindulnának Európába” – mondta Kiszelly Zoltán.

Az Európai Bizottság azonban ehelyett inkább arról döntött szerdán, hogy mintegy 37 millió euróval támogatja Litvániát a migráció kezelésében, hogy a helyi hatóságok bővítsék a migránstáborok kapacitását a litván–fehérorosz határon.

Forrás: hirado.hu / MTI / 2022plusz

Címlapkép: Rohamrendőr beszél az egyik, őrizetbe vett illegális bevándorlóval a litvániai Rudninkai gyakorlótéren létesített sátortáborban Vilniustól délre 2021. augusztus 2-án. Az év eleje óta 3800 illegális bevándorlót tartóztattak fel a litván-fehérorosz határon. Litvánia azzal gyanúsítja Fehéroroszországot, hogy Bagdadból és Isztambulból közvetlen repülőjáratokon utaztat be, többségében iraki migránsokat, hogy aztán illegálisan az Európai Unió területére küldje őket tovább (fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins).