Új virtuális hadszínterek jöttek létre, ahol Magyarország kormányát már most is állandó tűz alatt tartják egészen megdöbbentő álhíresztelésekkel – nyilatkozta Simicskó István országgyűlési képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezetője a vasarnap.hu-nak. Elsősorban a választások idején lehet veszélyes mindez!

Minden választásnak nagy tétje van, – fogalmazott, de nem túlzok, ha azt mondom, hogy a rendszerváltás kezdete óta nem volt olyan nagy jelentősége választásnak, mint az előttünk állónak. 2010-ben államcsődközeli helyzetben vettük át a kormányzást a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vezette kormányoktól, de mára Magyarország minden téren sikeres.

A tizenegy-tizenkét év kormányzás küzdelmeit, eredményeit, sikereit senki sem vitathatja. Az emberek megtapasztalhatták, hogy a rosszemlékű baloldali kurzusokkal ellentétben, akik maguk is számos bajt okoztak.

A választás legnagyobb tétje, hogy Magyarországnak egy hatékony, sikeres és cselekvőképes kormánya lesz-e továbbra is, vagy az ország jövőjét alapvetően befolyásoló sorskérdések – mint amilyen a migráció vagy a nemzeti szuverenitásunk védelme – megoldása egy számtalan pártérdek mentén megosztott, erőtlen, és éppen teljesen tehetetlen csoportosulás kezébe kerül-e.

A baloldalnak egy teljesen más jövőképe van. Ők gyengülő, szuverenitásukról önként és ellentételezés nélkül lemondó, elhaló nemzetállamokban gondolkodnak, amely gondolatmenet végén egy Brüsszelből kézi vezérelt Európai Egyesült Államok sejlik fel.

Magyarország kormányát állandó tűz alatt tartják többek között egészen megdöbbentő álhíresztelésekkel, hazánkat és az adott szakkérdést szikrányit sem ismerő hírességek időről időre megjelenő aggódó nyilatkozataival, magukat pártatlannak beállító baloldali szervezetek irányított jelentéseivel, sőt, különféle jogi procedúrákkal is. Az online terek befolyásolása óriásira nőtt a demokratikus országok életében. A – külföldi tulajdonú – közösségi média felületei információ tartalmaival nagyon hatásosan lehet manipulálni az embereket.

Az elmúlt évek külföldi szavazásai során láthattuk, hogy ezeken a platformokon milyen típusú „munka” folyt. Nem kételkedhetünk abban sem, hogy a magyarországi országgyűlési választásokon is hasonló, információs hadviselésre kell felkészülnünk.

Forrás: bitport.hu

Forrás: bitport.hu

Tény, hogy a kampányok egyre inkább a virtuális világokba helyeződnek át. Ma közel hétmillió magyar Facebook-felhasználó van. Egyre inkább teret nyernek a különböző közösségi portálok, ezért nekünk is hangsúlyosabban kell jelen lennünk ezekben a területeken.

Tizenkét éves kormányzás után éppen a húszas és a harmincas generáció az, amelyik nem ismerheti a megszorításra épülő baloldali kormányzás veszélyeit. Nekünk ezeken a megváltozott felületeken is el kell mondanunk az álláspontunkat és a véleményünket. Egyetemi oktatóként látom, hogy a fiatalok nagyon fogékonyak a kor problémáira, kihívásaira. Keresik a valós igazodási pontokat. Minden tehetséges, értelmes fiatal alapvetően boldogulni szeretne. Meg akarják ismerni önmagukat, képességeiket, meg akarják valósítani álmaikat. Ehhez hozzátartozik szerintem a családalapítás, a gyermekvállalás is. Azt tapasztalom, hogy a fiatalok többsége átérzi a saját felelősségét a világban. Tudásukat, tehetségüket szeretnék kibontani.

Forrás: vasarnap.hu

Kiemelt kép: SlidePlayer.hu