Évekig jól tartották, szabad lábon hagyták, a pap szárnyai alá vette és ez lett a veszte! Közel 7 éve tart egy ruandai migráns ellen a jogászkodás, miközben gyilkol és terrorista bűncselekményeket követ el. Ő volt az, aki megyilkolt egy katolikus papot Franciaország nyugati részén hétfő reggel – jelentette be Gérald Darmanin francia belügyminiszter a Twitteren.

A Valeurs Actuelle című jobboldali hetilap információi szerint a gyilkosságot egy ruandai migráns követte el, akit a kegyetlenül meggyilkolt 60 éves pap, Olivier Maire fogadott be a közösségébe Saint-Laurent-sur-Sèvre-ben; a migráns tavaly óta élt ott, előtte hajléktalan volt. A Le Figaro azt írja, hogy a gyilkos már bírói felügyelet alatt állt, mert ő gyújtotta fel a nantes-i székesegyházat 2020-ban. Ráadásul ez előtt, már 2019-ben kiutasították Franciaországból egy erőszakos bűncselekmény miatt, mégis hagyták, hogy maradjon.

A Valeurs Actuelles nem részletezi ugyan a gyilkosság módját, de arra utal, hogy rendkívüli kegyetlenséggel követték el.

Az ellenzéki politikusok felháborodtak a történteken, főleg, hogy egy visszaeső bűnözőről van szó. Marine Le Pen, a jobboldali, bevándorlásellenes Nemzeti Tömörülés elnöke azt mondta, az állam és Gérald Darmanin francia belügyminiszter totális kudarcáról van szó.

Franciaországban lehet valaki illegális bevándorló, felgyújthatja a nantes-i katedrálist, akkor sem fogják kitoloncolni, majd újra bűnözhet, megölhet egy papot is – mondta felháborodva a politikus.

Gerard Darmanin meglepő választ adott. Azt mondta: aki azt kérdezi, miért nem hajtották végre a kiutasítást, az nem ismeri a részleteket.

A RUANDAI MIGRÁNS ELLEN 7 ÉVEN KERESZTÜL ZAJLOTT A BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS.

Ennyi idő alatt állapították meg róla, hogy nem jogosult a menekült státuszra, ráadásul bűncselekményt is követett el Franciaországban. Ezek után

UTASÍTOTTÁK KI, 2019-BEN, DE EZT EGYSZERŰEN NEM HAJTOTTA VÉGRE A FRANCIA ÁLLAM.

Majd a szabadlábon maradt bűnöző 2020-ban felgyújtotta a nantes-i székesegyházat, amely befogadta, de még ezután is szabadlábon maradhatott. Most pedig megölte azt a papot, aki ezek után is befogadta.

A francia közvélemény nagy része szerint – ez a lapok kommentszekciójában látszik – a történtek a baloldali francia állam működésképtelenségét mutatják.

Forrás: origo.hu

Kiemelt fotó: Sebastien SALOM-GOMIS/SIPA