Aljacsávózott egy jót Gyurcsány Ferenc friss Facebook bejegyzésében. Méghozzá úgy, ahogy szokott. Disznó módon. Most a Karácsonnyal elkövetett legfrissebb aljasságuk került terítékre, amire természetesen semmiféle érdemi választ nem adott, mocskolódásból azonban ezúttal is kitett magáért.

Karácsony egy német lapban üzent külföldi szövetségeseinek, hogy ő valójában bevándorláspárti, de ezt nem írja ki a plakátjára, mert azzal nem lehet választást nyerni. Magyarán ez a választók tudatos átverésének egyik legmocskosabb esete. Hollik István, a Fidesz szóvivője ezzel kapcsolatban megkérdezte, a polgári szövetség választ vár arra, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és Karácsony Gergely főpolgármester, a bevándorlás támogatásán túl, mit titkol még a választók elől?

Erre jött Gyurcsány és a következő nagyon egyenest választ bírta adni a kérdésre. „Egyetértünk a főpolgármesterrel abban, hogy ez a Hollik nevű csávó egy szimpla verőember. Aljacsávó.” Megjegyezte továbbá, hogy „Abban is egyetértünk Karácsonnyal, hogy az ilyeneknek nem lesz helye az új Köztársaság közhatalmi rendszerében.”

A történet tipikus, mással nem is eshetett volna meg, mint Gyurcsánnyal. A böszme olyan embert minősít aljacsávónak, aki a választók érdekében újabb titkok után kutat kérdéseivel, hogy legalább ők tisztán lássanak, ha a szavazófülkében kiteszik az ikszet valamely politikai erő mellé. Tehát nem az az aljacsávó, aki hazudik a választópolgároknak, aki eltitkol előlük fontos információkat, hanem az, aki a valóságot akarja tisztázni a helyes döntés érdekében. S nem is az az aljacsávó, aki politikai hatalmával visszaélve nem segíti ebben a munkában Hollikot, hanem jó liberálkomcsihoz illően védelmébe veszi azt a Karácsonyt, aki bevallja, hogy önös, balos politikai célok, azaz a hatalom megszerzése érdekében be akarja csapni a választókat.

Az tehát Gyurcsány szerint nem aljacsávó, aki ilyet elkövet, illetve aki a tettest védelmébe veszi, az viszont annál inkább, aki a bevallott disznóságon kívül esetleg még rejtve maradt, további aljasságok lehetőségére is rákérdez.

Persze ezt a technikát Gyurcsány már eredményes alkalmazta 2006-ban, amikor elhazudta az ország tényleges gazdasági helyzetét, majd az őszödi beszédben feltárta a hazugságokat, aztán a társadalom fejére borította a megszorítások zuhatagát. Nincs tehát új a nap alatt. A régiek visszajönnének, s ugyanazt csinálnák a hatalomban, amiért bő tíz éve elzavarták őket.

Az pedig egyenesen gyurcsányista önteltség, a nagyképűség netovábbja, a választópolgárok hülyének nézése, hogy ilyen hazudozások után még azt várják el, hogy őket boldog örömmel hatalomba emeljék. Hogy aztán majd élvetegen turkáljanak, kinek lesz helye az „új Köztársaság közhatalmi rendszerében” és kinek nem.

Meglehet, hogy Gyurcsány keze már egy jó ideje a bilibe lóg, de ő erről sem vesz tudomást. A vérliberális már csak ilyen: vagy az lesz, amit ő akar vagy az lesz, amit ő akar. Szerintük csak ebből a kettőből lehet választani.

Pech, hogy a magyarok nem liberálisok és nagyon tudják, ki az aljacsávó és ki nem az…

Forrás: 888.hu/Horváth K. József