A román hatóságok augusztus 2-án, hétfőn adták ki az első elektronikus személyi igazolványt a Kolozsváron indított kísérleti projekt keretében. A közvéleményt befolyásolni próbáló politikai alakulatok és az ortodox egyház azonban negatívan reagáltak arra, hogy a jelenlegi személyi igazolványokon használt „sex” (biloógiai nem, szexus) kifejezést „gen”-re (társadalmi nem, gender) változtatták.

A módosítást először a Románok Egységéért Szövetség, az AUR) bírálta, majd ezt követően a Román Ortodox Egyház (BOR) is kiadott egy közleményt, amelyben elítéli a módosítást. Az AUR azt állítja, hogy ez a változás „a nemzeti identitás elvesztésének és a lakosság átnevelésének az irányába” fogja vinni Romániát. Az ultranacionalista párt ugyanis nemcsak a gender feltüntetését nehezményezi az új elektronikus személyi kártyákon, hanem azt is észrevette, hogy hiányzik róluk a trikolór:

Fotó: Transindex

Alexandru Stănescu, a G4Media újságírója az uniós jogszabályzat vonatkozó paragrafusainak idézetével bizonyítja, hogy az AUR és a BOR vádjai megalapozatlanok. A személyazonosító igazolványban szereplő kifejezést a vonatkozó európai uniós jogszabályok tiszteletben tartásával vezették be a hatóságok. Ezek egyértelműen kimondják, hogy minden uniós tagállamnak el kell döntenie, hogy feltünteti-e a gendert a személyi igazolványon, és ha az szerepel az adatok között, akkor az „F”, „M” vagy „X” kezdőbetűt kell használni ezeknek a jelölésére, vagy bármely más egyedi kezdőbetűt, amely megfelel az érintett állam nyelvének.

A belügyminisztérium lakosság-nyilvántartó főosztályát vezető Cătălin-Aurel Giulescu pedig máris kilátásba helyezte az új személyi módosítását, és egy televíziós interjúban azt sugallta, megtörténhet, hogy visszatérnek a „sex” kifejezéshez. Egyébként, amint az Kolozsváron is elhangzott, az elektronikus személyivel párhuzamosan igényelhető lesz a hagyományos személyazonossági kártya is, azonban – mivel az kevesebb biztonsági elemet tartalmaz majd – nem lesz használható utazási dokumentumként Európában.

A teljes írás a Transindex.ro portálon olvasható.