A baloldali liberális sajtó PC mesterei egyre nagyobb dühvel vezetik félre a magyar polgárokat. Gender típusú szabadosságuk a tények elferdítésére szolgál, és folyamatosan kiszolgálói a hazai ellenzéknek.

Azt terjesztik, hogy a magyar állam lemondott 77 milliárd Norvég Királyság által nyújtandó támogatásról, amely a civil egyesületeknek és alapítványoknak járna. Ezzel szemben a tény az, hogy az állam nem lemondott a Magyarországnak járó pénzösszegről, hanem kénytelen jogi úton is követelni a norvég adósság megfizetését.

A norvégok nem az Európai Unió tagjai. Ahhoz, hogy az Európai uniós Gazdasági Társulásban (EGT) részt vehessenek, azaz áruikra vámmentességet kapjanak, kompenzációs szerződést kellett kötniük. A szerződés szerint 15 uniós tagállamnak, köztük Magyarországnak 7 éves ciklusonként, az áruk szabad áramlása fejében, kötelezően meghatározott kompenzációt kell fizetniük. Ez 2014 és 2021 között Magyarország vonatkozásában 77 milliárd forintot tesz ki. A szerződés szerint ebből az összegből 4 milliárd forint érték civil szervezetek támogatására fordítandó, politikai érdekek kizárásával.

A norvégok az előző 7 éves ciklusban az Ökotárs Alapítványt választották, amely az akkori LMP-hez közeli, Soros György által is finanszírozott NGO-knak lapátolta a pénzek nagy részét. Azzal nem ritkán kormányellenes célokat támogatott, és szembefordult a választópolgárok többségi akaratával.

A civil polgárok és közösségeik jogos elégedetlenségét közvetítette a magyar kormány Norvégia felé. Javasolta, hogy 4 milliárd forint erejéig közösen írjanak ki pályázatot, politikától független civil szervezetek részére. Ez megtörtént, többek között pályázott a Magyar Vöröskereszt és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. Norvégia egyoldalúan ismét az Ökotárs Alapítvány által konzorciószerűen összeállt szervezethez ragaszkodott. Világossá tette, hogy nem mond le a magyar politikai életbe történő beavatkozásról.

A norvégok mellett az ellenzéki oldal sem vitatja, hogy a költségvetésünket kiegészítő kereskedelmi vámok eltörléséből származó pénzeket a kormány szabályszerűen használta fel.

Ha a 2014 és 2021 közötti járandóságunkból, a 77 milliárd forintból levonjuk a norvégok által vitatott, Ökotárs Alapítványnak szánt összeget, akkor is 73 milliárd forinttal és szerződésszegéssel Norvégia adósa a magyar embereknek. Felrúgta az EU-val kötött megállapodást, amelyet Magyarország mellett még másik 14 ország ratifikált.

A világ egyik leggazdagabb országa, politikai érdekei mentén, megszegte szerződési kötelezettségét, adósságba keveredett, így az EU köteles pert indítani Norvégia ellen. A magyar kormány ebben a perben társult résztvevőként szerepet kell, hogy vállaljon. Indíthatunk önállóan is pert, a kereskedelmi megállapodás teljesítésének elmaradása kapcsán. A norvégok által vitatott 4 milliárd forint nem hátráltathatja az adósság azonnali kifizetését.

A magyar ellenzéki sajtónak azzal címmel kellett volna megjelenni, hogy Norvégia 7 éve adósa Magyarországnak. A 77 milliárd forint a magyar adófizetők zsebéből került elvonásra. A 4 milliárd forintos Norvég Civil Alap kifizetés már régen megvalósulhatott volna, ha független civil szervezetnek ajánlanák fel. Persze, a két állam közös megegyezése szükséges ehhez.

A norvég áruk általunk finanszírozott vámmentessége részükre egyoldalú kereskedelmi előnyöket jelent. Az, hogy polgáraink finanszírozzák ezen áruk versenyképességét, a továbbiakban nem fenntartható.

2022plusz lapvélemény