Felhívás

a volt szocialista országok népeihez

            Az Európai Unióban brutális háború dúl a normalitás–abnormalitás, az erkölcs– erkölcsnélküliség, a korlátozott szuverenitás–a teljes alávetettség, azaz a nemzetállamok és föderalisták hívei között. Ne feledjétek, hogy a föderális Unió parlamentjében országaitok – külön-külön – csupán néhány százalékos érdekérvényesítő képességgel rendelkeznének. A tét tehát a jövőnk! Most a támadások célpontjában Magyarország áll, a gyermekek védelmében hozott pedofil-ellenes törvény miatt. Az állandósult balliberális támadások kivédése ellen Magyarország és Lengyelország már korábban véd és dacszövetséget kötött, vétójoguk érvényesítésével. Ez egy igen veszélyes helyzet, mert ha a választópolgárok kiszámíthatatlan döntése következtében valamelyik országban balliberálisok jutnak hatalomra, akkor a védelem nélkül maradt másik ország is elvész, vétó hiányában. Sajnos a vétójog is egyre kevesebbet ér, mivel az Európai Parlament és Bizottság már érvényes jogszabályokon is túllép. Elmúlt az, az idő, amikor is meg lehetett várni azt, hogy a gesztenyét mások kaparják ki. Ez a magyar közmondás azt jelenti, hogy senki sem várhat arra, hogy mások harcoljanak helyette, mások viseljék a közös érdekért vívott háború terheit és következményeit. A volt szocialista országoknak tehát dönteniük kell, és oda kell állniuk valamelyik oldalra. Ha egy békát fazékba raknak, és a vizet lassan melegítik fel, a béka nem ugrik ki belőle, lassan megfől. Ha a volt szocialista országok nem tiltakoznak folyamatosan Brüsszel diktatúrája ellen, akkor úgy járunk, mind a béka, Brüsszel tüze alatt lassan mind megfőlünk. Csakis szolidaritással van esélyünk megvédeni keresztény alapú kultúránkat és viszonylagos szuverenitásunkat! Szabadságszerető népek, álljatok ki Magyarország mellett!

Az oszmán terjeszkedés már a középkorban, Nagy Lajos királyunk idején elérte a Szávát. Magyarország a kor legszervezettebb és legerősebb katonaállamával szemben százötven évig sikeresen harcolt, de a hosszú háború lassan felőrölte erejét. Szerencsétlenségünkre, a reformáció következtében, akkoriban Európa szerte vallásháborúk törtek ki. Keresztények harcoltak keresztények ellen, miközben az oszmán seregek 1521-ben már elfoglalták Nándorfehérvárat, a mai Belgrádot. Így 1526-ban, a magára maradt magyar sereg Mohácsnál vereséget szenvedett. Mi, magyarok százötven évre, a Balkán népei pedig ötszáz évre kerültek török iga alá. A történelmi tanulság az, hogy mi, kis népek, a nagyhatalmak ellen csakis együttműködéssel érhetünk el sikert. Ha most nem fogunk össze, akkor Brüsszel politikai és gazdasági zsarolással egyenként fog levadászni minden kivárásra játszó országot!

 

            Külhoni magyar testvéreink!

            Ebben nagy háborúban segítsetek az anyaországnak! Arra kérlek benneteket, hogy a fenti felhívást terjesszétek minden lehetséges módon, és azt fordítsátok le országaitok hivatalos nyelvére is. Továbbá, petíciókkal forduljatok a nemzeti elkötelezettségű, de nem soviniszta pártokhoz azzal a kéréssel, hogy nyíltan foglaljanak állást a tömeges bevándoroltatás, a gender lobbi nyomulása és az Unió föderális állammá alakítása ellen! Figyelmetekbe ajánlom Babits Mihály örök érvényű sorait (Jónás könyve, harmadik rész):

Halld az Egek Urának Istenének
kemény szózatját, nagy Ninive, térj meg,

mert vétkesek közt cinkos aki néma.”

B.P.
Nyugalmazott erdőmérnök