„Gyurcsány Ferenc a demokratikus nevet adta pártjának. A kommunistáknál ez a szokás, mindig azt kell reklámozni, ami nincs.”– közölte Hollik István a Facebook oldalára feltöltött bejegyzésben, hozzátéve: Gyurcsány fenyegetőzése mindent elárul.

– Dehogy akar ő „jogállamot” vagy „demokráciát”. Mit akar? Koncepciós pereket, párt-esküdtszéket és rögtönítélő bíróságot. Ismerjük ezt már, ebben kellett leélni majdnem 50 évet. Soha többé! – rögzítette a kormánypárti politikus.

Hollik István/forrás: MH

Hollik István/forrás: MH

A baloldal bukott miniszterelnöke már nem először fenyegette meg börtönbüntetéssel politikai ellenfeleit. Most éppen a kanalas rabmorzére utalt a komcsi börtönökről álmodó Gyurcsány! Emígy:

Gyurcsány Ferenc/Facebook

Gyurcsány Ferenc/Facebook

„Akkor most csendesen megjegyzem: börtön lesz ebből fiúk és lányok. Megérdemelten. Aztán majd meséltek egymásnak a polgári erkölcs felsőbbrendűségéről. Filmekben úgy láttam, hogy kanállal a csöveket kell ütögetni. Kezdjétek megtanulni a technikát. Szükségetek lesz rá.”

Emlékezetes, hogy tavaly nyáron, miután Vidnyánszky Attilát a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának az elnökévé nevezték ki, Gyurcsány a közösségi oldalán a Nemzeti Színház igazgatójára utalva azt közölte: „Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz.” Az esetről később úgy nyilatkozott Gyurcsány, hogy „ez a bejegyzés nem csak Vidnyánszkyról szól, ez mindenkihez szól”.

Ugyanakkor a DK elnökének a Facebook posztja akkor is botrányt okozott, amikor pár hete a gyermekvédelmi népszavazásra reagálva Orbán Viktor miniszterelnök szüleit vette a szájára. Az esetre Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője úgy reagált: „Gyurcsány új fejezetet nyitott a közbeszéd rohasztásában”.

Forrás: magyarnemzet.hu

Kiemelt kép: mandiner.hu