Vermes Lajosnak, a palicsi olimpia szervezőjének munkásságát 18 ismeretterjesztő tábla mutatja be a róla elnevezett sétányon, a Palicsi tó partján.

Dr. Pásztor Bálintnak, a szabadkai városi képviselő-testület elnökének kezdeményezésére kerültek ki a táblák a turisták által igen gyakran látogatott övezetben, amit Vermes Mihály tanárral, a palicsi olimpiai játékok létrehozójának unokájával közösen mutattak be.

Vermes Lajos 141 évvel ezelőtt Palicson szervezett olimpiai játékokat, tehát 16 évvel az első modern kori, athéni játékok előtt. Vermes Lajos ezzel mintául szolgált, utat tört és hagyományt teremtett, mondta a táblák bemutatása alkalmával dr. Pásztor Bálint, aki emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt már világossá tette, hogy a VMSZ várospolitikai programjának egyik sarokköve Vermes Lajos emlékének ápolása, hiszen világviszonylatban is sokat tett Palicsért és Szabadkáért.

Vermes Lajos szellemi hagyatéka tiszteletének jelképeként, a kiváló sportember és közéleti személyiség életét és a palicsi olimpiai játékok történetét hat nyelven bemutató táblák kihelyezését a tokiói olimpiai játékok idejére időzítették. Így kívánják emlékeztetni a helyieket és az idelátogatókat, hogy Vermes Lajos nélkül nem lenne újkori olimpia, Palics szegényebb lenne a mai Villa Lujza, a Halászcsárda és a Bagolyvár épületével, Szabadka pedig sok, az elmúlt 100 évben sikereket elért egykori és mai sportolóval.

(Forrás és címkép: Vajdaság MA)