Több hagyományőrző egyesület közreműködésével valósul meg az 1000 év barátságban – lengyel, magyar hagyományőrző séták című rendezvénysorozat, amely nyolc magyarországi nagyvárost érint.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló program alkalmával hagyományőrzők különféle történelmi kort megidéző lengyel, illetve magyar katonai egyenruhában járják a település utcáit, tereit és parkjait. A hagyományőrzőket zenészek kísérik, akik hangszerükön korabeli lengyel és magyar dalokat, nótákat adnak elő.

A lengyel és a magyar nép 1000 éve tartó baráti szövetsége legendás. A hagyományőrző séták programsorozat erre emlékeztet, ezt ünnepli, egyfajta tisztelgés a két ország régi hősei és közös, nagy harcai előtt, de jelzi az összefogás máig tartó erősségét is. A séták alatt szó szerint megelevenedik a múlt, amiből jelenünk és jövőnk táplálkozik. Magyarországon és Lengyelországban csaknem egy időben került sor az államalapításra. Az Árpádok és a Piastok gyakran léptek szövetségre, Könyves Kálmán és III. Boleszláv pedig örök testvériséget és barátságot fogadott.

A hagyományőrző séták első két helyszíne július 31-én Vác, augusztus 1-én pedig Budapest pesti belvárosa. A szervezők mindenkit szeretettel várnak közös fotózkodásra, beszélgetésre, zenehallgatásra.

Polak, Węgier, dwa bratanki/ Lengyel-magyar két jó barát

I do szabli, i do szklanki / Együtt harcol s issza borát

Oba zuchy, oba żwawi / Vitéz s bátor mindkettője

Niech im Pan Bóg błogosławi./ Áldás szálljon mindkettőre.

(Címkép és írás: PestiSrácok)