A Volner Párt közleményben ismertette állásfoglalásukat az egykor jobboldali radikális, ma – értékelésük szerint – már bolsevik jellegű társaság primitív manipulációjáról. A „hoztam is meg nem is” trükkjét a Pride-vonulással kapcsolatban próbálta eljátszani a csak nevében Jobbik.

„Volner János a Pesti Tv korábbi műsorában már utalt rá, hogy az egykor szebb napokat látott ex-jobboldali párt már annyira beleolvadt a baloldali tömbbe, hogy nem tudja elkerülni a szélsőliberálisok seregszemléjén, a Pride-on való részvételt.

De akadt egy kis bökkenő: a rossz ripacssággal valami 19. század végi marseilles-i kommunista dokkmunkás vezért játszó, álkeménykedő Jakab imázsába a szivárványos vonulás mégsem fért bele. Ezért a népmesékből ismert ősi, „hoztam is ajándékot meg nem is” trükkjéhez nyúlt. A párt egy kerületi önkormányzati képviselőjét küldte ki, szerencsétlennel eljátszatva a boxzsák szerepét.

Bereczki Miklóst szétszedték a kommentelők: a liberálisok azért, mert a párt megszavazta a pedofil-ellenes törvényt és „hogy mer így kimenni”, a jobboldaliak pedig mint a Jobbiknak a balliberális erők előtti totális kapitulációját értékelték.

Rossz hírünk van Jakabéknak. Lehet, hogy ez a „hoztam is meg nem is” taktika népmesékben, ütődöttnek beállított királyokkal szemben működött, de a magyar választónál nem fog. Ők pontosan tudják, mára hol álltok, hány százezer ember hitét és évtizedes önzetlen munkáját gyaláztátok meg. És erre emlékeztetni fognak Titeket 2022-ben is!”

(Címkép forrás: Facebook)