A mostani tokiói játékok előtt megváltoztak az olimpiára vonatkozó szabályok: a versenyeken és az éremátadás alkalmával a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mindenféle politikai és ideológiai véleményformálást tilt, míg az olimpiai faluban és az interjúkban megengedi a politikai állásfoglalást. Ez az új szabályozás azonban nem tetszett mindenkinek – írja a 888.hu.

Egy Costa Rica-i tornász, Luciana Alvarado a gyakorlata végén mutatott be politikai performance-t: letérdelt, és ökölbe szorította kezét, így tisztelegve a BLM előtt. Pénteken Alvarado elmondta, hogy a térdelés a koreográfiájának része volt, hogy ezzel is kiemelje az egyenlő jogok fontosságát a globális színtéren, mivel mind egyformák vagyunk, és mindannyian szépek és csodálatosak vagyunk ”.

Alvaradónak ez volt az egyetlen fellépése, mivel gyakorlatával nem jutott be a döntőbe, így valószínűleg nem kap büntetést a politikai demonstrációja miatt – írta meg a Breitbart.

Ennyi a hír. Már ha ez egyáltalán hírértékkel bír. Egy nevenincs tornász idétlen produkciója, ennyi és nem több. De azért néhány gondolat erejéig érdemes eltöprengeni rajta.

Ha egyszer tilos a politikai állásfoglalás, hogyan engedheti meg magának bárki is, hogy megszegje a tilalmat? Hát úgy, hogy vannak esetek, amikor súlyos következménye van a szinte semminek, és vannak, amikor semmiféle retorziótól sem kell tartania a súlyosan szabályt szegőnek. Ha például a magyarok közül tenne ilyet bárki, mérget vehetünk rá, hogy jó időre eltiltják. Magyarországtól nem félnek, de a BLM-bandától – joggal – rettegnek.

A magyar stadiont el lehet tiltani három meccsre, mert valaki ki merte írni a szivárványosokat elutasító véleményét egy molinóra, holott csak egy néző volt. Biztos, hogy ha a magyar focisták BLM-módra letérdelnek, a kutyát sem érdekelte volna. Ha nem alkotunk gyermekvédelmi törvényt, akár azt is kiírhatta volna, hogy…de ezt nem írom le, mert csúnya szó.

A Breitbart szerint – és sajnos valószínűleg igazuk van – nem lesz következménye a mutogatós tornász szabályszegésének, mert kiesett a versenyből. Na és? Ezek szerint a kiesők mentesülnek a következményektől? De a mi válogatottunk is kiesett az EB-n, minket akkor is bele kell döngölni a földbe?

Száz szónak is egy a vége: a nemzetközi sportszervezetek is egyre aljasabbak – tisztelet a most még létező kivételeknek. Mi pedig újra és újra meg kell tanuljuk, hogy mindenki egyenlő – kivéve az egyenlőbbeket. Ez a mi szép új világunk…

(Címkép: CBS News)