A hamis tényeken nyugvó jogellenes támadások a július elején meghozott gyermekvédelmi törvény kapcsán Magyarországgal szemben most még agresszívabb formában folytatódnak – írja Eva Maria Barki a Cicvil Összefogás Fórumnak, de minden német médiának, pártnak is eljuttatott állásfoglalásában.

„A 2017-ben Párizsban alapított „Forbidden Stories” nevű szervezet két nappal ezelőtt feltételezte, hogy világszerte újságírókat, politikusokat, és emberjogi aktivistákat hallgatnak le az izraeli Pegasus kémszoftverrel. Hivatkoztak továbbá egy listára, mely szerint több, mint 50.000 telefonszámokhoz tartozó célszemélyek után kémkedhettek. Ezt az alkalmat kihasználva ismét Magyarországot támadják, újságírók és politikusok lehallgatásával és megfigyelésével.

A vádak, a mainstream média csatornáin érkeznek – ahogy már megszokhattuk – a tények és állítások valóságtartalmának, hitelességének ellenőrzése nélkül.
Valószínű tény, hogy – a már évek óta ismert – izraeli NSO GROUP TECHNOLOGIES szoftverét az államok rendelkezésére bocsátották a bűn- és terrorcselekmények ellenőrzésére a törvények alapján ellenőrzött és előírt módon. Magyarországot konkrét indoklás és bizonyíték teljes hiányában vádolják, miszerint nemcsak, hogy használták a „Pegasus”-t, hanem vissza is éltek vele, mely szerint 4 újságíró és további 4 személy után kémkedtek, sőt az ellenzék állítása szerint további 300 potenciális telefonszámról is szó lehet.

Nem járnak utána, hogy hogyan és – ami még fontosabb – kitől szerezhette meg a „Forbidden Stories” az 50.000 telefonszámot. Az izraeli NSO kizártnak tartja, hogy egy ilyen lista ténylegesen létezne. Az izraeli cég tagadja, hogy „Forbidden Stories” és a nemzetközi újságírókból álló nyomozócsoport által megállapított telefonszámok a Pegasussal bármilyen összefüggésbe hozhatók, valójában a nyilvánosan hozzáférhető HLR-adatbankból is megszerezhették. Az NSO továbbá kifejti, hogy a „Forbidden Stories” jelentése „tele van hamis feltételezésekkel, megalapozatlan teóriákkal, melyek megjelölt forrásainak megbízhatósága komoly kétségeket ébreszt”. A jelentésekben két magyar újságírót a „Direkt36” portáltól megneveztek mint a kémkedés áldozatai, akiknek mobiltelefonjain az Amnesty International technikai laboratóriumában megtalálták a Pegasus szoftvert, melyet aztán a torontói Citizen Lab is megerősített. Hogy lehetséges 50.000 telefonszám közül – még ha Magyarországon csak 300-ról is beszélünk – ezt a két telefonszámot megtalálni és azonosítani?

A „Die Presse” osztrák újságnak adott interjúban, az egyik állítólagos „áldozat”, Panyi Szabolcs újságíró kielégítő választ ad. Panyi Szabolcs a „Direkt36” internetes platform újságírója, mely platform együtt dolgozik a Süddeutsche Zeitung, Wochenzetiung Zeit, NDR és WDR-rel közösen alakult nemzetközi
konzorciumban a Pegasus-botrány kapcsán.

Panyi Szabolcs így adja elő a történteket az interjúban:

„Az egész azzal kezdődött, hogy Frederik Obermaier a Süddeutsche Zeitungtól a főnökömnél érdeklődött a telefonszámom után.” Panyi Szabolcs ezért várt egy fontos hívást, ám ez sohasem történt meg. „Ehelyett még több telefonszám után érdeklődött a főnökömnél.” Ezt követően Frederik Obermaier egy személyes beszélgetést kezdeményezett, de kérte, hogy mindenekelőtt alakítsanak ki „egy megbízható kommunikációs csatornát”. Panyi Szabolcs ekkor már sejtette, hogy itt egy „lehallgatási történetről” lesz szó. A titkos megbeszélés után, Frederik Obermaier felkérte, hogy Panyi Szabolcs adja át az okostelefonját az Amnesty International-nek vizsgálat céljából.

Panyi így folytatja: „Megállapításra került, hogy a vizsgálatot megelőző hét hónappal telefonomat meghackelték.” Figyelemre méltó, hogy ugyanez a Frederik Obermaier kulcsszerepet játszott az osztrák IBIZA-botrányban, ami az osztrák kormány lemondását eredményezte. Ez az interjú bizonyítja, hogy Panyi Szabolcs telefonszáma semmi esetre sem az 50.000 főt számláló listáról került elő. Ha így lett volna, egy telefonhívással megállapítható lett volna, ki a telefon tulajdonosa.

A valóságban ez fordítva történt: a „Direkt36” platform vezetőjén keresztül lettek az újságírók telefonszámai megkérdezve, akik aztán egy titkos megbeszélést követően áldozatként lettek bemutatva. Nem véletlen, hogy az ügyben érintett összes szervezetet az Open Society szervezeten keresztül Soros György finanszírozza, ami a szervezetek honlapján nyomon követhető. Nemcsak a Direkt36 platformot, hanem a Párizsban tevékenykedő „Forbidden Stories”-t, amely az ügyet kirobbantotta, és a torontói Citizen Lab-et (aki az Amnesty International vizsgálatát megerősítette) is Soros György pénzeli.

Ha belegondolunk, hogy az említett 50.000 célszemélyből 10.000 Franciaországban található (akikről senki nem beszél), míg ezzel szemben Magyarországon 16 esetet külön kiemelnek, akik közül ketten Soros György által pénzelt internetes platform újságírói, valamint 14 további személy, akikről csak feltételezhető, hogy áldozatok lettek, jelentős kétségek  merülnek fel. Úgy látszik, hogy nyilvánvalóan egy nagyon jól előkészített és szervezett, célzott támadásról van szó a magyar kormánnyal, illetve Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben, akiről most már azt is állítják, hogy személyesen hallgatta le a telefonbeszélgetéseket. A cél teljesen egyértelmű: támogatást nyújtani a magyar ellenzéknek és a jövő évi választásokkor egy kormányváltást elérni. Ez a támadás nem az utolsó. A támadók fantáziája nyilvánvalóan nem ismer semmilyen határt, ezért fel kell készülnünk további meglepetésekre.”

Dr. Eva Maria Barki, Bécs

(Címkép: Eva Maria Barki. Forrás: WordPress.com)