A Lungo Drom” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség kongresszusuk után közleményben mondott véleményt a Fidesz-KDNP kormány tevékenységéről, az ellenzékhez fűződő viszonyukról és a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos támadásokról. Közleményük az alábbiakban olvasható:

“A Lungo Drom elkötelezett a kormány politikája mellett, a Fidesz stratégiai szövetségeseként, a magyarországi cigányság boldogulásához szükséges feltételek megteremtése elsődleges eszközének továbbra is a kormány társadalmi felzárkózás programjának folytatását tekinti, értékeink megvédésének garanciáját továbbra is a Fidesz-KDNP pártszövetség kormányzásában látja.

A baloldal a 2010 előtti állapotok visszaállítására törekszik: a hátrányos helyzetűeket megalázó nyomorba taszítanák, a tisztességes megélhetést biztosító munka helyett az ország eladósodásával szeretnék a hatalmat megszerezni. Feladnák hazánk szuverenitását és veszélyeztetnék a magyarság, így a cigányság jövőjét egyaránt; az újabb és újabb, külföldről diktált és szervezett migrációs hullámmal még nagyobb egészségügyi kockázatnak és súlyos társadalmi feszültségnek tennék ki az országunkat, polgárainkat!

A Lungo Drom meg fogja akadályozni a baloldal előretörését, választási sikerét. Minden eszközzel fel kell lépnünk a bevándorláspárti törekvések ellen és a jóléti társadalmunk megőrzése érdekében!

A Kongresszus tárgyalta többek között a gyermekvédelem és a migráció kérdését.

El a kezekkel a gyermekeinktől, a családjainktól! – fogalmazott a Kongresszus. A Lungo Drom elfogadhatatlannak tartja, hogy Brüsszel Magyarországra akarja erőltetni a liberális ideológiáját, és folyamatosan támadja hazánkat, sértve annak szuverenitását.

A Lungo Drom támogatja a gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazást és kiáll a gyermekek védelme mellett. A Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy a cigányság minél nagyobb létszámban vegyen részt a népszavazáson!

A Kongresszus megerősítve korábbi, tömeges illegális migrációval kapcsolatos határozatát kijelentette, hogy elutasítja azt, hogy hazánk bevándorlóország legyen. A magyar családpolitikai intézkedések világszerte nagy elismerést váltottak ki, hiszen a demográfiai problémák leküzdése mindenhol az egyik fő cél. Hazánkban nem a bevándorlás következtében nő a népességszám, hanem a kormány komplex családtámogatási intézkedéseinek köszönhetően.”

A kongresszuson ismét Farkas Flóriánt választották meg a szervezet elnökévé.

(Címkép: Magyar Nemzet)