Van annál visszataszítóbb, mint amikor egy milliárdos üzletember, egykori kormányfő, aki miniszterelnöksége idején a csőd szélére taszította az országot, elmegy a Balatonra és arról beszél, hogy mennyire borzasztó minden, mert “ellopta az Orbán” “drága a fagyi és a lángos”? Sőt, a szezon is csak néhány hónapig tart, ami szintén Orbán Viktor hibája. Gyurcsány annyira abszurd videót készített, hogy nem tudok elmenni mellette szó nélkül – írja Bohár Dániel a 888.hu-n.

Gyurcsány Ferenc kikandikál horribilis értéket képviselő balatoni nyaralójának (birodalmának) ablakán, feje körül muslincák (máshol muslicák) repkednek, de ez egyáltalán nem érdekli, hogy útnak induljon megmutatni mennyire borzasztó hely az a Balaton, amelyet miniszterelnöksége idején még véletlenül sem fejlesztett, viszont amit tudtak a szocialista haverjaival aprópénzért felvásároltak.

Kezdjük azzal a fontos szakmai szemponttal, hogy borzasztóan gagyi a videó. Nem tudom, hogy kicsoda a DK elnökének operatőre és vágója, de vér ciki. Megragadtak a 2000-es években, amit egyébként annyira szerettek. Érthető.

Siófok az első helyszín, ahol Gyurcsány bizonyos Kovács Miklóssal találkozik, aki a DK helyi jelöltje. Kovács már a második perc előtt bemondja a tutit, miszerint Horvátországban olcsóbban tud nyaralni egy magyar család, mint a Balatonon, ami akkora baromság, hogy csak olyan ember képes ezt mondani, aki életében nem volt külföldön. Aztán Ferenc leül a félmilliós laptopja elé internetezni és arról elmélkedni, hogy mennyibe kerülnek a szállások a Balatonon. Mivel Orbán Viktor ellopta a magyar tengert, ezért bizony fizetni kell a fekhelyért. Borzasztó! Bezzeg Gyurcsány idején minden hotel ingyenes volt.

Reggeli? A Balatonon? Brutális! Megfizethetetlen!

Egyébként a szocialista kormányok idején az éttermekben is ingyen adták az ételeket. Azok a régi szép idők.

A kedvencem egyébként az, amikor Gyurcsány a reggeliről és a kakaóról beszél egy mondaton belül. Bevallom nincs meg előttem a kép, ahogy a DK elnöke reggel kakaót szürcsöl. Más nedűvel viszont el tudom képzelni. Gyurcsánytól végre azt is megtudtuk, hogy már fagyit sem tudnak venni a magyar családok, mert azt is ellopta az Orbán.

Ferencünk meglátogatott vendéglátósokat is, akik arról számoltak be, hogy munkaerőhiány van. Szerintem ezt a részt elfelejtették kivágni a videóból. Természetesen szóba kerül, hogy a kormány semmit nem segített a vendéglátósoknak. A hitelmoratórium, a bértámogatások és az egyéb támogatási lehetőségek jelentik a semmit. A videó negyedik percében ismét elhangzik egy kulcsmondat, miszerint itthon rossz a megélhetés, értsd: el kell menni innen. Például Horvátországba, ott ugyanis még nyaralni is olcsóbb, mint megtudtuk korábban. Egy másik vendéglős pedig már azért panaszkodik Gyurcsánynak, mert kell adókat fizetni.

Való igaz a szocik kormányzása idején még adók sem voltak.

Siófok mellett Balatonszemest is meglátogatta Gyurcsány, ahol egy teljesen független éttermessel találkozott. Az említett burgerező tulajdonosa ugyanis korábban a DK alkalmazottja volt. Tehát egyértelmű, hogy objektíven szemléli az eseményeket.

Ezután jön a Gyurcsány-vlognak egy olyan része, amit most sem értek igazán. Ferenc meglátogatott egy vendéglőst, akit régóta ismer és ugyan az egész videó arról szól, hogy mennyire borzasztó a helyzet, megfizethetetlen, nincsenek emberek, erre mi történik? Az előre egyeztetett beszélgetésre sem tud kijönni a büfé tulaja, mert annyi vendég volt a helyen. Tehát Gyurcsány egy teltházas helyen mutatta be, hogy senkinek nincs pénze a Balatonra menni.

Természetesen a DK elnökének előadása egyszerű demagógia, aminek semmi köze nincs a valósághoz, azoknak az embereknek szól, akik egyáltalán nincsenek képben a balatoni viszonyokkal, ugyanis ha valaki egyszer ellátogat a magyar tengerre, akkor megtapasztalja, hogy minden igényt kielégít legyen szó ötcsillagos szállodáról vagy kempingről. Ez a Balaton szépsége.

Ugyanakkor szándékos lejárató filmet készíteni nemzetünk egyik legnagyobb ajándékáról, hát hogyan is fogalmazzak: olyan gyurcsányos.

Szerző: Bohár Dániel

Forrás: 888.hu

(Címkép forrás: YouTube)