Július 24-én Árpád-házi Szent Kingára emlékezik a katolikus egyház és a magyar–lengyel közösség. A magyar királylány Esztergomban született 1224. március 5-én, IV. Béla király és Laszkarisz Mária első gyermekeként. Szent Margit és Boldog Jolán nővére, Lengyelország és Litvánia védőszentje.

Kingát gyermekkorától mély vallásosság jellemezte, fiatalon szüzességi fogadalmat tett, életét Istennek ajánlotta. 1239-ben Boleszláv lengyel fejedelem feleségül kérte a tizenöt éves Kingát. Az ifjú lengyel királynét fényes diadalmenet kísérte Esztergomtól Krakkóig. Kérésére királyi férje tiszteletben tartotta szüzességi fogadalmát, sőt, maga is tisztasági fogadalmat tett, úgynevezett Szent József-házasságban éltek.

Az életéről szóló írásokban ez olvasható: „Földi szüleinek meglátogatása után Lengyelországba visszatérve Kinga – szülei bőkezűségéből – sok aranyholmit vitt magával. Ezeket mennyei Jegyese iránti lángoló szeretetből templomok és kolostorok díszítésére, valamint árvák, özvegyek és szegények megsegítésére fordította. Isteni sugallatra úgy vélte, az lenne a legjobb, ha szerzetesnők számára kolostort alapítana, és megfelelő adományokkal ellátva oda Assisi Szent Ferenc rendjéből – mivel ehhez a rendhez gyermekkora óta vonzódott – a ferences regula szerint élő szüzeket gyűjtene. A földi templomot és kolostort megalapítva Kinga egy másik templom építésére is törekedett, amely egyedül az Úré.”

1249-ben hazalátogatott Magyarországra, hogy édesapjától kérjen segítséget a nélkülöző lengyel nép számára. Ekkor kapta ajándékba a máramarosi sóbányát. A híres bochniai sóbányákat (Wieliczka) 1251-ben nyittatta meg. 1257. március 2-án Boleszláv király, kimutatva háláját felesége országépítő tevékenysége iránt, oklevélben neki adományozta a Krakkótól délre eső Szandec tartományt, ahol az említett klarissza kolostort alapította.

1279-ben, negyvenévi házasság után eltemette férjét, ez követően kérte felvételét a klarisszák közé. Ettől kezdve Istennek szentelte életét, bár a lengyelek kérték, hogy vegye át az ország kormányzását. A klarissza nővérek 1284-ben főnöknőjükké választották, haláláig az ószandeci kolostor apátnője volt. 1287-ben egy tatár betörés elől ismét Csorsztin sziklavárába menekült, nővértársaival együtt.

Az ostromlókat Baksa Simonfia György vitéz és maroknyi magyar csapata futamította meg egy éjjeli rajtaütés alkalmával. A szandeci kolostort a tatárok földúlták, és Kingának 63 évesen az újjáépítés munkáját kellett irányítania.

1291 őszén betegeskedni kezdett, 1292 júliusában állapota válságosra fordult. 1292. július 24-én, Szent Jakab apostol vigíliáján halt meg. Halálakor is ellenséges betörés zavarta a kolostor életét, cseh csapatok garázdálkodtak a környéken. Tőlük való félelmükben a nővérek három napig titkolták főnöknőjük halálhírét.

VIII. Sándor pápa 1690-ben boldoggá avatta. Öt évvel utóbb pedig XII. Ince Lengyelország egyik védőszentjévé tette. II. János Pál pápa 1999. június 16-án iktatta a szentek sorába.

Berényi Kornélia teljes írása a Felvidék.ma hírportálon olvasható.

(Címkép: kozterkep.hu)