A svédektől nem vártunk mást – természetesen támadják Magyarországot a gyermekvédelmi törvény ürügyén. Ez így szokás, tulajdonképpen a svéd kormány, miniszterelnökük napi rutinja ez. Bár jobban tenné, ha a saját portája előtt söprögetne, ott lassan hegynyi magas lesz a szemét.

Százféle jelenséget sorolhatnánk, amely a svéd balfék politikát jellemzi, nagy jólétükben azt sem tudják, csak éppen nem a jólét, hanem a természetessel szembeforduló ideológia sodorja végveszélybe az északi államot. Többek között az országra szabadított illegális migránsoknak „köszönhetően” polgáraiknak meg kell szokniuk a terror és bűnözés folyamatos jelenlétét, sőt erősödését.

Azt is mondhatnánk, legyen ez az ő bajuk, nekünk igazán közömbös, hogyan semmisítik meg önmagukat, cserébe csak annyit várnánk el, hogy ők se szóljanak bele a mi életünkbe, erre azonban a jelek szerint nem képesek. Igaz, egyszerűbb kifelé öklöt rázni, addig sem kell foglalkozni saját, katasztrofális helyzetükkel. Ezért támadnak minket, nem baj, elviseljük.

A kérdés az, hogy a normálisan gondolkodó svédek meddig viselik el kormányuk „politikailag korrekt” semmittevését? Meddig tűrik, hogy a már mindennapos utcai bandaháborúknak a gyermekeik esnek áldozatul? Na ezzel kellene foglalkozniuk a vikingek leszármazottainak.

Erről gondolkodott Menczer Tamás államtitkár is, gondolatait pedig Facebook-oldalán osztotta meg.

„Kisgyerekeket lőttek le…Svédországban. Míg sokan, például a svéd miniszterelnök is politikai támadást indított Magyarország ellen a gyermekeket védő törvény miatt, addig Stockholm mellett, a szabadban játszó kisgyermekeket lőttek le! Az óvodás és a kisiskolás gyermeket lőtt sebbel szállították kórházba, feltehetően a bandaháború – újabb, ártatlan – áldozatai. Stefan Löfven svéd miniszterelnök szerint a gyermekek biztonsághoz való jogának védelme az egyik legfőbb prioritás, folytatják a munkát a súlyos bűncselekmények visszaszorítása érdekében, és nem fordulnak vissza.

Egyetértek a svéd kormányfővel. A gyermek az első! A gyerekek testi és lelki fejlődését meg kell védeni. Svédországban is. És Svédországban az életveszélyes golyótól is meg kell védeni a gyermekeket.

Nagyon remélem, hogy sikerülni fog.

Teljes testi és lelki felépülést kívánok a gyermekeknek.”

Forrás: Facebook

Címkép: