Úgy tűnik a sportba már visszavonhatatlanul beszivárog a politika és a PC-elvárás rendszer. A németek a második világháború óta olyan súlyos, többgenerációs frusztrációban születnek bele, mely – mintegy kollektív büntetés – folyamatosan emlékezteti őket arra, hogy elődeik példátlan módon megszegték az emberi jogokat. (Ez egyébként így van, de nem minden németre igaz!) Csak nehogy a ló egyik oldaláról, a másik oldalára essenek át!

Ezért aztán olyan ostobaságoknak is a stréber élharcosaivá válnak, mint a genderideológia, a nemváltás, a férfiak szüléshez való joga és sorolhatnám. A készülő olimpia első rasszista botránya is hozzájuk köthető!

Mint hírül adta az infostart.hu a német férfi olimpiai labdarúgó-válogatott levonult a pályáról a Honduras elleni felkészülési mérkőzésen, mert a játékosok szerint egy társuk rasszista megjegyzéseket kapott.

„A mérkőzés öt perccel korábban ért véget, 1-1-es állásnál. A német játékosok elhagyták a pályát, miután Jordan Torunarighát faji bántalmazásnak vetették alá” – olvasható a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) beszámolója. Stefan Kuntz, a német olimpiai csapat edzője, a korábbi Európa-bajnok csatár a meccs után azt mondta:

Ha egyik játékosunkat faji alapon bántják, nem lehet a mérkőzést folytatni.

A mérkőzést természetesen a nézők kizárásával, zárt kapuk mögött játszották Vakajamában. A hondurasiak szerint sajnálatos félreértésről van szó.

Mondjuk a kiemelt kép alapján el sem tudom képzelni ki mit mondhatott a német játékosnak?

Forrás: mandiner.hu

Kiemelt kép: 444.hu