A kormány Technológiaváltó támogatási programjára annyian pályáztak, hogy pár perc alatt betelt a keret. Gyors válaszként a kormány duplájára emelte a program keretét – százról kétszáz milliárdra. A támogatás előnye, hogy nem ingyen pénz, teljesítményhez kötött, így a „kettes tanulók” már be sem kerülhettek a támogatottak közé. A program részleteiről György Lászlót, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a Makronómnak elmondta:

óriási érdeklődés mutatkozott a hazai vállalkozók körében az első új uniós pályázat iránt, a keret néhány perc alatt betelt. A kormány a Technológiaváltó támogatási program ütemeit összevonta, így most egyszerre elérhetővé válik a teljes 200 milliárdos keret a vállalkozások támogatására.

A benyújtási idő kezdetén lezárt minden pályázatot befogadnak, a pályázatokat pontszám alapján sorba rendezik, hogy a legversenyképesebb fejlesztések valósuljanak meg. „Meghallgattuk a vállalkozások kéréseit, mert az újraindítás csak együtt sikerülhet!” – írta a gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésében.

A pályázat korántsem azért népszerű, mert könnyű feltételekkel osztanának „ingyenpénzt”.  György elmondta: a felhívásban rögzítettük, hogy minden támogatott cégnek vállalnia és teljesítenie kell, hogy a GDP-növekedés üteménél legalább kétszer gyorsabban bővül. Másrészt a nyerteseknek végre kell hajtaniuk azokat az alapvető technológiai beruházásokat, amelyek segítségével a legjobbak közé kerülnek,  a gazdaság húzóerejévé válnak. Feltételesen vissza nem térítendő támogatásról van szó, tehát ha e feltételeket a pályázó nem teljesíti, akkor vissza kell fizetnie a támogatást.”

Kizárólag akkor jár egy cégnek támogatás, ha az ágazatára és méretére jellemző, alapvető digitalizációs, technológiaváltó, robotizációs, automatizációs, ipar 4.0 vagy adatgazdálkodási beruházásokat végrehajtja. Nemcsak kimagasló növekedést várunk el tehát attól, aki támogatást kér, hanem rámutatunk azon területekre is, amelyek megalapozhatják a gyors teljesítményjavulást.

Az államtitkár szerint „a százmilliárd előrehozása technikai kérdés, mert így tudunk azonnal ráemelni az összegre. De már vizsgáljuk annak lehetőségét is, hogyan folytatódhatna újabb szakasszal a felhívás, addig is a vállalkozások türelmét kérjük. Ráadásul még csak a 2021-27-es időszak elején vagyunk, folyamatosan hirdetjük majd meg a magyar kkv-k versenyhelyzetének megerősítését szolgáló újabb pályázatokat is.”

Forrás, teljes cikk és kiemelt fotó: mandiner.hu