Alig egy hét és itt az olimpia! A magyar sportolók és a közönség nagy izgalommal készül a játékokra még akkor is, ha a Covid jócskán megfosztja az utazni vágyókat és az ott lakókat a helyszíni élményektől. De hát mindnyájan Isten kezében vagyunk!

Tóth Lili Anna futó is a viadalra készül. Ő még csak huszonkét éves, de már most számos sportsikert tudhat maga mögött. Amióta fut, korosztályában minden évben ott van a legjobbak között. Kitartása és céltudatossága egészen az olimpiáig juttatta a fiatal keresztény sportolót, aki a háromezer méteres akadályfutásban áll rajthoz Tokióban.

Az evangelikus.hu-nak adott interjújában ezt mondta: „Nem sokan számítottak rá, hogy kijuthatok. Egyedül az edzőm készített fel rá, hogy ez sikerülhet. Én vagyok az atléták közül a legfiatalabb a csapatban, már a kijutás is nagy dolog. Persze nem feltett kézzel fogok odaállni a rajthoz, mindent meg fogok tenni, hogy minél jobb eredményt érjek el. Bátran szeretnék küzdeni és mindent kifutni magamból. Ugyanakkor nincs bennem görcs, örömfutást szeretnék. A legfőbb célom pedig az, hogy egyéni csúccsal térjek haza. Július 19-én indulunk, előtte lesz még két PCR-tesztem. Nagyjából egy nap lesz az utazás, utána érkezünk az edzőtáborba, és 26-án megyünk át az olimpiai faluba. Ez azt jelenti, hogy még ott is lesz nagyjából öt napom a verseny előtt, mivel az előfutam augusztus 1-jén lesz, a döntő pedig 4-én.

Szücs Eszter evangélikus lelkésznő szerint a konfirmációs órák után a fiatal lány mindig futni ment. De a futás mellett több sportágat is kipróbált, például az ugrókötelezést és a lovaglást. Végül mégis a futás mellett döntött. Ahogy elmondta: „Kis koromtól kezdve nagyon szeretek futni, már akkor éreztem, hogy ezt szeretném csinálni. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen korán megvolt ez a belső indíttatás. Ez persze akkor még nem teljesen tudatosult bennem, csak évekkel később jöttem rá, hogy nekem ez az utam. Sokan kérdezték már tőlem: hogy lehet, hogy valaki szeret futni? Értem a kérdést, hiszen nehéz is tud lenni, főleg, ha az ember nincs edzésben. Ugyanakkor nekem nagy szabadságot ad. Futás közben kikapcsolódom, feszegetem a határaimat. És nagy bennem a versenyszellem, amit szintén meg tudok élni.”

Az edzőtáborban/Fotó: Tóth Lili Anna/corvinusonline.blog.hu)

Az edzőtáborban/Fotó: Tóth Lili Anna/corvinusonline.blog.hu

A fiatal sportoló szerint nagyon fontos, hogy olyan emberekkel legyen körülvéve, akik hisznek benne, támogatják, és akikkel jól érzi magát. „Számomra a családom biztos pont, amiért nagyon hálás vagyok. A párom, aki szintén futó, motivál és megért. Fontosak a barátok, akikkel kikapcsolódhat az ember, és természetesen a fejlesztő közeg. Ide tartozik az edző, a pszichológus, a gyógytornász, a masszőr és a dietetikus. Mivel sok helyen kell megfelelnem, félhetnék az akadályoktól vagy attól, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy szeretném.

Ilyenkor veszek egy nagy levegőt, és arra gondolok, hogy odateszem a Jóisten tenyerébe az életemet, és akkor nem lehet baj.

Mikor nagyon izgulok, ez mindig megnyugtat. A gondolat, hogy miután megtettem mindent, legyen meg az ő akarata. Ez hatalmas megnyugvást tud adni, és leveszi rólam a terhet.”- mondja Tóth Lili Anna!

Sok sikert kívánunk az első olimpiájához!

Forrás és teljes cikk: evangelikus.hu

Kiemelt fotó: origo.hu