Egyesek szerint túllőtt a célon az amerikai Black Lives Matter-mozgalom. A Twitterren megjelent bejegyzésük egyaránt kiverte a biztosítékot mind a republikánus mind pedig a demokrata oldalon.

Az Amerikából indult Black Lives Matter-mozgalomnak heves bírálatokkal kell szembenéznie miután szerdán késő este egy olyan nyilatkozatot tett közzé Twitter-oldalán, amelyben az Egyesült Államokkal szemben a kubai kormányt dicsérte, pedig köztudott, hogy Kubát pont az erőszakos tüntetések destabilizálták – olvasható a Fox News, amerikai hírportál oldalán.

Az említett tweet-bejegyzés az amerikai embargót okolta az ország instabilitásáért, Kubát pedig dicsérte mert menededékjogot adott az államokból érkező fekete forradalmároknak. Azt fontos megjegyezni, hogy  Kuba az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb gazdasági válságán megy keresztül, és a koronavírusos megbetegedések újbóli megjelenésével is szembe kell néznie.

A bejegyzést után nem sokkal meg is érkezett az első reakció Marco Rubio, floridai republikánus szenátortól.

„A Black Lives Matter szervezet néven ismert zsarolói kör ma szünetet tartott a vállalatok kizsákmányolásában, hogy támogatásukat fejezzék ki a kommunista rezsim felé”

A BLM tweetjében felszólította az Egyesült Államokat, hogy oldja fel a szankciókat, amelyeket kifejezetten azzal a szándékkal hoztak létre, hogy destabilizálják az országot és aláássák a kubaiak saját kormányuk megválasztásához való jogát. A BLM-mozgalom lépése sokak szerint arra jó, hogy felerősítse a Kubával kapcsolatos feszült politikai légkört az Egyesült Államokban.

Giancarlo Sopo kommunikációs stratéga, aki egykor Trump korábbi elnök újraválasztási kampányában dolgozott, undorítónak nevezte a tweetet.

„Annak ellenére, hogy a kubai diktatúra leveri és meggyilkolja a kommunista rezsim ellen tüntetőket, akik közül sokan színes bőrűek, a BLM Kubáról szóló nyilatkozata ezt észre sem véve egyszerűen elítéli az Egyesült Államokat”

szerző: hirado.hu

Nyitókép: Adam J. Dewey / NurPhoto via AFP