Négy év múlva már minden megyei jogú városnak lesz négysávos közúti összeköttetése, az évtized közepére a 2010-es 3-hoz képest 11 határállomásig lehet eljutni gyorsforgalmi utakon

Korábban sohasem látott nagyságrendű fejlesztéseket valósít meg rendkívüli tempóban a kormány a hazai közúthálózaton – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a baranyai Nagynyárádon.

Mosóczi László az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda országhatár közötti 20 kilométeres, nettó 88,7 milliárd forintból 2024 elejére megépülő új szakaszának alapkőletételén hangsúlyozta: a gazdaságélénkítést is megalapozó kiemelt szakpolitikai törekvés, hogy a megyei jogú városok és az országhatár gyorsforgalmi utakkal is elérhető legyen.

Négy év múlva már minden megyei jogú városnak lesz négysávos közúti összeköttetése, az évtized közepére a 2010-es 3-hoz képest 11 határállomásig lehet eljutni gyorsforgalmi utakon – tette hozzá.

Az államtitkár szerint e fejlesztések „közelebb visznek” azon terv megvalósulásához is, hogy

Magyarországon bármely településről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos út.

Ez az elvárás öt évvel ezelőtt a települések fele és a lakosság háromnegyede esetében teljesült, 2025-re ugyanakkor a hazai települések háromnegyedére és tízből kilenc magyar emberre lesz igaz, hogy félórás közelségben van egy négysávos úthoz” – jelentette ki.

Úgy vélte, a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat kiterjedtsége ezzel egyre inkább megfelel az emberek elvárásainak és a vállalkozások igényeinek, ami azért fontos, mert a közutak színvonala alapvetően befolyásolja az ország és egyes térségei, városai gazdasági fejlődését, a családok életminőségét.

Mosóczi László utalt rá, hogy a közúti közlekedésfejlesztési terveket a 2016-ban elindított, jelenleg 3600 milliárd forint keretösszegű útprogram összegzi.

A kormány tavaly decemberben négy projekt kivitelezéséről és több mint hetven előkészítéséről döntött. A négy kivitelezésre – amelyek egyike az M6-os Bóly-Ivándárda szakasza – 430 milliárd forintot különítenek el a 2021-2024 közötti éves költségvetésekben.

Az államtitkár a Bóly–Ivándárda országhatár közötti sztrádaszakaszról azt mondta, hogy a fejlesztés javítja a közlekedési feltételeket Dél-Baranyában, és beköti Villány térségét a hazai és nemzetközi gyorsforgalmi úthálózatba.

A beruházással teljes körűen kiépül a Balti-tenger és az Adria közúti kapcsolatát megteremtő észak-déli folyosó magyarországi szakasza

– mondta el.

Mosóczi László szólt arról is, hogy Horvátországban is épül a sztráda Pélmonostor és az országhatár között, így van rá esély, hogy Horvátország és Magyarország képviselői közösen tartsák az útszakaszok átadását jelző szalagátvágást.

Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese közölte, hogy a Bóly–Ivándárda autópályaszakasz mentén Nagynyárádnál pihenő, Ivándárdánál ellenőrzőállomás, Babarcnál mérnökségi telep létesül a használat és az üzemeltetés 21. századi követelményeinek kielégítésére.

MTI

A címlapfotó illusztráció. Fotó: MTI/Varga György