Soha nem látott mennyiségű beruházás-támogatási igény érkezett a vállalkozásoktól, ezért a kormány úgy döntött, hogy minden pályázatot befogad – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön a Facebookon.

György László a közösségi oldalon megosztott videóban azt mondta, az újraindítás a valaha volt legnagyobb beruházási kedvet élesztette fel a vállalkozásokban. Ezért a kormány úgy döntött, hogy három intézkedést tesz: az egyik, hogy minden beruházás-támogatási pályázatot befogadnak, amely a pályázati határidő kezdetéig elkészült, és lezárt formában benyújtásra várt; a második, hogy a 100 milliárdos keretre „ráemelik” azt az újabb 100 milliárd forintot, ami a pályázati konstrukció második és harmadik szakaszában állt volna rendelkezésre.

„Tehát a teljes 200 milliárd forintos keretet már most a beruházni kívánó vállalkozások rendelkezésére bocsátjuk” – emelte ki az államtitkár.

A harmadik intézkedésről György László azt mondta, az összes vállalkozást, vagyis az összes pályázatot sorba rendezik pontszám szerint, így a legversenyképesebbeket fogják tudni támogatni.

MTI

Címlapkép: Illusztráció – MTI Fotó Czeglédi Zsolt