„Számunkra a nemzeti kisebbségek hatékony védelme, a vallásközi párbeszéd előmozdítása, a környezetvédelem, a következő generációknak a lehetőségei és a jövő kihívásai a legfontosabbak” – ismertette az Európa Tanács magyar elnökségének prioritásait a Budapestre akkreditált nagykövetekkel Völner Pál, hozzátéve, hogy ezek a célok határozottan jövő orientáltak, az ifjúságra és a gyermekek jogaira összpontosítanak.

Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára arról is beszélt a diplomatáknak a tárca épületében tartott rendezvényen, hogy a korábbi elnökségek által a mesterséges intelligencia, a környezetvédelem és kiberbiztonság területén elkezdett munkát is folytatja Magyarország.
A magyar elnökség keretében a következő időszakban több magas szintű konferenciát is rendez az Igazságügyi Minisztérium. Egyeztetést tartanak többek közt a mesterséges intelligencia igazságszolgáltatási célú alkalmazásáról, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményének 70. évfordulója alkalmából az emberi jogok fontosságáról is.
A miniszterhelyettes bemutatta a tárca Emberi Jogi Kézikönyvét is, amely reményei szerint sok, az európai baloldal által terjesztett hamis vádat el fog oszlatni. A kötet az Alaptörvény szerint rendszerezve mutatja be az emberi jogokat konkrét, gyakorlati példákkal igazolva, megválaszolva azt a kérdést, hogyan segíti a magyar Kormány valamennyi emberi jog megvalósulását Magyarországon. A kézikönyv emellett ismerteti az alapjogvédelem magyarországi rendszerét és intézményeit, továbbá az Alaptörvény létrejöttének körülményeit, szerkezetét, a preambulumát, amely Nemzeti hitvallás címmel az egész Alaptörvény, és azon keresztül a magyar jogrendszer és a magyar állam működésére irányadó alapvető értékeket tartalmazza.


A rendezvény résztvevőit Raisz Anikó, a tárca közigazgatási államtitkára köszöntötte.

Magyarország 1990-ben, a közép-európai régió államai közül elsőként vált az Európa Tanács tagjává. Hazánk utoljára 1998/1999-ben töltötte be az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöki tisztségét. Jelenlegi elnökségét Magyarország 2021 novemberéig tölti be.

Forrás MTI/OS

Fotó: Facebook