Két rovarfaj, a cigánymoly és a cigányhangya nevét megváltoztatták, mivel azok véleményük szerint sértőek. Az Amerikai Rovartani Társaság megváltoztatta döntése mögött az áll, hogy nem szeretnének rasszista jelzővel illetni egy rovart, számolt be a Noizz.

Nem az első eset, hogy a rovartani szervezet ilyen okból megváltoztatta egy, sőt azonnal két állatfaj nevét. Eddig csak akkor került sor névváltoztatásra, ha kiderült, hogy tudományos szempontból nem pontos a meghatározás.

Michelle S. Smith, a szervezet elnöke szerint két ok is van a döntés mellett, egyrészt a cigány (gipsy angolul) szót már régóta kikérik maguknak a romák, másrészről senki nem szeretné, ha egy kártékony, invazív állatfajt neveznének el róla.

Már nem is zsidóznak

A rovartani társaság folyamatosan figyeli a gyakori rovarok neveit, hátha sértő vagy pontatlan valamelyik. Körülbelül 20 évvel ezelőtt a halak szakértői is átneveztek egy kopoltyúst zsidóhalról góliát sügérre.

Fotó: biochemtech.eu