Miközben a világ számos országában, többek között az Egyesült Államokban, vagy – mint beszámoltunk róla – Franciaországban a politikusok és csicskasajtójuk a rendőrök, rendfenntartók ellen uszítanak, Magyarországon támogatjuk és meg is köszönjük áldozatos munkájukat.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közösségi oldalán méltatta a magyar rendőrök és honvédek helytállását:

„Jó kezekben van az ország biztonsága. Köszönet a rendőreinknek és a honvédeinknek!

A járvány idején a rendőrök és a katonák kivették a részüket a védekezésből, legyen szó a kórházak adminisztrációjának támogatásáról, járőrözésről, oktatási intézmények fertőtlenítéséről vagy a határvédelemről. Utóbbi azért is fontos, mert a pandémia alatt ugyan kevés szó esett róla, mégis ez idő alatt is sokan, személyesen is megtapasztalhatták, mit jelent a migrációs nyomás az ország határvidékein. Csak idén mintegy 40 ezer illegális határátlépési kísérletet jelentettek, ami közel négyszerese a tavalyi év azonos időszakához képest. A rendőrök katonai megerősítéssel dolgoznak, és a bácsszentgyörgyi határátkelő mellett magam is láthattam, Hirmann Máté százados úrral, hogy hazánk hatalmas erőfeszítéseket tesz nem csak a magyar emberek, hanem egész Európa biztonsága érdekében.

Ezt jól mutatja az is, hogy (pénteken) éjszaka a Bács-Kiskun megyei határszakaszon összesen 73 migránst tartóztattak fel. Az itt szolgálatot teljesítők szerint általánosságban elmondható, hogy 90 százalékban fiatal férfiak próbálnak meg átjönni a határon.

Köszönet a határvédelemben szolgálatot teljesítőknek, akik a nap 24 órájában elképesztő gyorsasággal avatkoznak be ott, ahol szükség van rájuk!”

(Címkép forrás: Facebook)