A Boldog Özséb Program keretében kívül-belül megújult kegytemplomot és a felújított többi létesítményt július 7-én a márianosztrai plébániakertben tartott hivatalos átadás alkalmával Puskás Róbert Antal pálos tartományfőnök áldotta meg.

A Pálos Rend 2020-ban emlékezett meg a rendet megszervező Esztergomi Boldog Özséb halálának 750. évfordulójáról.

A kormány támogatásával megvalósult, több éven át tartó Boldog Özséb Program keretében az egész magyarországi pálos rendtartományban megújultak a templomok, a kolostorok, és a pálos rend társadalmi beágyazottságát elmélyítő kulturális programokra kerül sor: könyvek és CD-k kiadása, pálos kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban stb.

A Boldog Özséb Programnak köszönhetően Márianosztrán teljesen megújult kegytemplom várja az odaérkezőket. Felújították a Mária Lak közösségi épületet, a plébániaépületet, átalakult a plébániakert, ahol új autó- és buszparkoló helyeket létesítettek.

Az energiatakarékosságra és a környezettudatosságra figyelemmel napelemes rendszert telepítettek a kegyhelyen. Megújult a márianosztrai kálvária is – a hozzá tartozó kápolnával és szabadtéri misézőhellyel együtt. Képeket és feliratokat kaptak a stációk, restaurálták a szobrokat.

Felújították a márianosztrai bazilika külső homlokzatát, és befejeződött az orgona javítása is.

Forrás: magyarkurir.hu

Forrás: magyarkurir.hu

A márianosztrai projektelemek állami segítséggel, a Boldog Özséb Program keretében közel két év alatt valósultak meg.

A július 7-i átadási ünnepségen többek között jelen volt Burikné Moóri Tamara márianosztrai polgármester, Rétvári Bence parlamenti államtitkár, Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár is.

Sudár Annamária/forrás: magyarkurir.hu

Sudár Annamária/forrás: magyarkurir.hu

Az ünnepségen Sudár Annamária előadóművész, a Boldog Özséb Program kulturális részének felelőse, a rendezvény moderátora köszöntő beszédében elmondta: az ifjú Nagy Lajos király 1352-ben alapította a márianosztrai kolostort, s a későbbiekben egyre több időt töltött nosztrán, a pálos szerzetesek között.

Puskás Antal József pálos tartományfőnök áldása/forrás magyarkurir.hu

Puskás Antal József pálos tartományfőnök áldása/forrás magyarkurir.hu

1382-ben, a király uralkodásának utolsó évében Márianosztráról indultak el a pálos szerzetesek Chestochowába, ahol részük volt annak a kolostornak a megalapításában, amely ma a Pálos Rend központja.

Rétvári Bence parlamenti államtitkár, a térség országgyűlési képviselője rámutatott: könnyű szeretnünk a pálosokat, hiszen ők is magyarok, keresztények, és reménytelen időkben is reményt adtak. A pálosok a béke üzenetét hordozzák, s ez a béke a vallásszabadság alapja is, amely értéket napjainkban egyre sürgetőbb feladat megvédenünk – mondta a politikus.

Forrás és képek (Lambert Attila): magyarkurir.hu