Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére számos vallási vonatkozású filmet tűz műsorára a közmédia. Ennek következő darabja a Fátima című 1997-ben készült olasz–portugál filmdráma, amelyet a Duna Televízió július 9-én mutat be.

A film az 1917-ben történt csodás jelenésekről szól. A szám szerint hat eseményen, a római katolikus egyház által elfogadott álláspont szerint, a Szűzanya valóban megjelent a három pásztorgyereknek a portugáliai Fátima közelében.

Fabrizio Costa filmje a fátimai Mária-jelenéseknek állít emléket.

A történet szerint 1917-ben három tanulatlan pásztorgyermeknek a hegyen történő legeltetés során megjelenik a gyönyörű Szent Szűz, aki rajtuk keresztül fontos üzeneteket ad át a világnak. Arra kéri őket, hogy hat hónapon át ugyanezen a napon jöjjenek el ismét, és ő mindannyiszor közöl velük egy-egy üzenet. A szenvedések enyhítésére pedig áldozatot és sok imádságot kér a gyerekektől. Eleinte még saját szüleik sem hisznek nekik, sokan kigúnyolják, támadják őket ezért, de később sok követőjük akad.

A római katolikus egyház által elfogadott álláspont szerint a Szűzanya valóban megjelent a három pásztorgyereknek 1917-ben a portugáliai Fátima kisváros közelében, szám szerint hatszor.  A hatodik jelenés, a napcsoda, 1917. október 13-án történt, és a becslésektől függően 30–70 000 ember látta, amint a Nap egy ezüstkoronghoz vált hasonlóvá, szabad szemmel is lehetett szemlélni, saját tengelye körül forgott, mint egy tűzkerék, majd úgy tűnt, mintha a földre zuhanna.

A július 9-én, 20.30-tól a Duna Televízión látható filmdrámát a teletext 333. oldalán feliratozva lehet megtekinteni.

 

A film ajánlóját IDE kattintva lehet megnézni.

 

Forrás és kép: MTVA/Felvidék.ma