Van-e ellenzéki hangvételű újság a standon? Van kérem! Úgymint Népszava, HVG, És a többi! Veszik-e a lapot, uram? Mint a cukrot uram, vagyis cukerberget, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem!

Nos ez itt a kérdés! Nyilvánvaló, hogy a sajtószabadság egyik feltétele, hogy az adott hordozó közeget (médium) megvegye valaki. Jó most mondjuk a miniszterelnök bevásárolt, ő hivatalból is olvas printet, de az emberek nagy részére ez nem jellemző. Még az ellenzéki fellegvárnak kikiáltott Nyóckerben sem!

A mai médiumok nem nagyon veszik igénybe a nyomdai szolgáltatásokat, ha el akarják célközönségükhöz juttatni az üzeneteiket. A XXI. században minden és mindenki okos (TV, telefon, porszívó, mosógép.)  Mint Hans, az okos ló, akinek a múlt század elején az emberek csodájára jártak. Megadtak egy összeadást, mondjuk 5+7 és a paci már dobbantott is tizenkettőt! Nem azért, mert tudta az eredményt, hanem azért, mert érezte a szenzoraival a körülötte lévők elvárását. Jött az energia!

Nos, tehát a médiumok nagy része virtuális és okos. Ha nem tudunk valamit csak odakiáltunk a számítógépnek: hé, gúgli mennyi öt meg hét és már dobbantja is, hogy tizenkettő. Beindulnak az algoritmusok a közösségi média cenzorai és szenzorai, és alaposan kiszagolják, mi az a tartalom, amelyik veszélyes a PC-vel elkábított közönségre nézve.

Aki nem elég korrekt politikailag, mondjuk rosszat mond a szivárványról, vagy kifejti, hogy ő csak az Isten előtt térdel le, vagy egyszerűen csak, mint a világ legnagyobb atomhatalmának regnáló elnöke Twitteren szólni akar az emberekhez – mondjuk elég sok ismerőse van, az igaz – annak fel is út, le is út, egy algoritmus máris elhallgattatja! Akár egy életre! (Ugye Hans érzi, hogy mi az elvárás!)

Magyarországon sincs sajtószabadság! Megint az van, mint a szociban, hogy szabad országban, szabadon azt írsz, amit szabad. A Nagy Tesó figyel és lesújt, ha nem elég szivárványos, ha túl(?) keresztény, nem tiszteli az LMBTQ- újkori vallást, törvényt szigorít a pedofília ellen! Jaj az eretnekeknek.

Az elitek kiváló lóqpecek! Jól szervezettek, világhálózatot alkotva manipulálják a tömegeket, (hogy a jó kettes számú szülőjüket nekik!) egyben működtetik az orwelli gondolat rendőrséget is. Új embertípus kialakítása a cél, aki nem fehér, nem fekete, nem férfi, nem nő, nincs nemzete, se vallása, se múltja, viszont kiválóan manipulálható fogyasztó!

Az élcsapat majd megmondja, milyen feladványokat adhatsz Hansnak! A miniszterelnök hiába vásárol ellenzéki lapokat! Azok szabadok! Csak mi nem!

Kiemelt kép: borsonline