Magyarország elutasít minden olyan kezdeményezést, amely adóemeléssel és a versenyképesség romlásával járna, ezért nem támogatta a globális minimumadó bevezetését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet csütörtöki ülésén, jelentette ki Varga Mihály.

A pénzügyminiszter kiemelte: a magyar kormány elkötelezett a tisztességes adóverseny és a digitális cégek megadóztatása mellett, de az adóemelés nem büntethet valós gazdasági tevékenységet végző, termelő vállalkozásokat, mert az munkahelyeket, beruházásokat veszélyeztethet.

A magyar kormány válságkezelő intézkedései a munkahelyek megvédésére, a beruházások ösztönzésére és az adócsökkentésekre épültek, az adóemelést semmilyen formában nem támogatjuk – szögezte le Varga Mihály. Mint mondta: a globális minimumadó akadályozná a gazdasági növekedést, túl magas a tervezett 15 százalékos adókulcs és a valós gazdasági tevékenységet sem szabadna terhelnie.

A miniszter elmondta: Magyarország több javaslatot is tett a szabályozás javítására, amelyek egy részét egyelőre még figyelmen kívül hagytak. A célunk most az, hogy az októberi OECD-ülésre egy igazságos szabályrendszer alakuljon ki, amely minden állam érdekét figyelembe veszi, függetlenül annak méretétől és fejlettségi szintjétől.

Magyarország továbbra is folytatja az OECD tagállamokkal a konstruktív együttműködését annak érdekében, hogy megfelelő megállapodás születhessen.

A brüsszeli adóemelési tervekről és a kormány által elért, a munkát terhelő alacsony adók alkotmányos védelméről a most indult nemzeti konzultációban is kikérik a magyar emberek véleményét.

Forrás: MTI