A Fidesz „annyira elszigetelt”, hogy tegnap délben egy 15 európai uniós tagország 16 pártját tömörítő szuverenista szövetség alapító tagjává vált – adta hírül a Facebookon a Századvég igazgatója.

Kiszelly Zoltán posztjában felsorolta a résztvevő pártokat, ahol a régi szövetségesek mellett (ld a lengyel PIS) több új jobboldali partnert is felsorol.

A Fidesz márciusban szakított végleg az Európai Néppárttal, miután éveken át tartott belső harca a nyugat európai pártok alkotta szövetséggel a párton belül. Amint azt megírtuk, a Fidesz távolodása a német CDU által dominált Európai Néppárttól hosszas folyamat eredménye.

Az utóbbi időben, kezdve Matteo Salvini, Mateusz Morawiecki és Orbán Viktor budapesti találkozójával, egyeztetések sora ment végbe eltérő jobboldali politikai erőkkel, minek végén jött létre a jelenlegi szövetségkötés.

Az európai jobboldal ma három nagyobb egységre oszlik, ebből kettő található az EPP-től jobbra: a 62 mandátummal bíró ECR-frakció, amelyet a brexitig a brit Konzervatív Párt dominált, azóta pedig a harmadát adó lengyel kormánypárt, a PiS irányít, egységben Giorgia Meloni Olaszország Fivérei (FdI) pártjával, valamint a cseh Polgári Demokrata Párttal (ODS). Egy lépéssel jobbra található a 75 fős Identitás és Demokrácia (ID) képviselőcsoport, amelyet olasz–francia–német triumvirátus vezet: idetartozik Matteo Salvini Ligája, Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése, valamint az Alternatíva Németországnak (AfD), és itt politizál az Osztrák Szabadságpárt (ÖVP) és a holland Szabadságpárt (PVV) is.

Forrás: mandiner.hu

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd