Nyugaton iszlamisták tettek már tönkre számtalan templomot – gyújtogattak, kegytárgyakat rongáltak vagy semmisítettek meg – de az legalább azzal magyarázható, hogy a ők a keresztény vallás jelképei ellen támadtak. Ám itthon is előfordulnak ilyen esetek amelyeket nem is iszlám hívők követnek el.

Egy 28 éves gödöllői férfi például a helyi templomban gyújtogatott, miután betörte annak ajtaját. Baranya megyében Lothárd templomába „bulizó fiatalok” törtek be és vandál pusztítást végeztek.

A napokban pedig – mint a rendőrség hivatalos oldalán írják – egy férfi dél után 1 óra körül több kegyeleti tárgyat is megrongált egy zuglói katolikus templomban.

A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei fél órán belül, a templom közelében elfogták és előállították a 46 éves M. Csabát. A rongálási kár az elsődleges adatok alapján megközelítheti az egymillió forintot. Az ügyben rongálás bűntette miatt indult eljárás. ​

Nem vagyunk jogászok, de úgy véljük, hogy mielőtt “divattá” válik nálunk is a nyugatról hozott minta, a templomok esetében elkövetett rongálás bűntettét súlyosbító körülménynek kellene minősíteni.

Forrás és kép: Vasárnap.hu