A gyónási titok eltörlésére a Demokratikus Koalíció előtt egyedül a nácik tettek javaslatot – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kocsis Máté, aki szerint Gyurcsány Ferenc pártja minden alkalmat megragad, hogy belerúgjon a történelmi egyházakba.

– Vannak hivatások, amelyek a bizalomra épülnek. Ilyen az orvosi, az ügyvédi, a pszichológiai és a papi hivatás is. Ha ezek esetében elkezdjük feltördelni a titoktartási követelményeket, akkor felszámoljuk az elengedhetetlen bizalmat is – mondta Kocsis Máté.

 Mint ismert Vadai Ágnes múlt szerdán a budapesti Szent István-bazilika előtt tartott sajtótájékoztatón közölte, „valódi pedofilellenes” javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé, amely átfogó vizsgálatot ír elő a magyar katolikus egyháznak a pedofil-bűncselekmények feltárására, és a gyónási titok megsértésével feljelentésre kötelezné a gyermekek elleni szexuális bűncselekményekről tudomást szerző papokat.

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: – Olyan brutális javaslatról van szó, hogy még a pártállami diktatúra idején a kommunisták sem javasoltak ilyet. A gyónási titok eltörlésére egyedül a nácik tettek javaslatot, mondván, a Harmadik Birodalom érdeke erősebb, mint a katolikus egyháznak a gyónási titokhoz fűződő érdeke. A Demokratikus Koalíció javaslata a legkeményebb náci diktatúrát idézi – fejtette ki a kormánypárti politikus, aki szerint a javaslat jól illeszkedik a DK egyházellenes megnyilvánulásai sorába. – Minden alkalmat megragadnak arra a parlamentben és azon kívül is, hogy belerúgjanak a történelmi egyházakba, általánosításokkal vagy hamis információkkal lejárassák azokat – fejtette ki Kocsis Máté.

A frakcióvezető felhívta rá a figyelmet, hogy a pedofíliaellenes törvény személyi hatálya ugyanúgy vonatkozik a katolikus papokra, mint mindenki másra. Az egyházi személyek éppen olyan büntetésben részesülnek, ha pedofil-bűncselekményt követnek el, mint bárki más. Gyurcsány Ferencék javaslata tehát nem más, mint a hívő magyar emberek heccelése – vonta le a következtetést a Fidesz frakcióvezetője.

Az interjút itt olvashatják.

Fotó: magyarnemzet.hu