A Századvég Gazdaságkutató Zrt. márciusi előrejelzése óta a beérkezett adatok azt mutatják, hogy a koronavírus erőteljesebb terjedése miatt bevezetett járványügyi korlátozások a vártnál enyhébb visszaesést okoztak a gazdaságban, így annak újraindulása is gyorsabb lehet. Ennek megfelelően az idei gazdasági növekedés a korábban becsültnél kedvezőbben alakulhat, megközelítheti a 6 százalékot.

A Századvég várakozása szerint a gazdaság jövőre is dinamikusan, akár 5 százalékos mértékben bővülhet. A gyors növekedésben jelentős szerepet játszhat az expanzív fiskális politika. A munkaerőpiacon a gazdaság újraindulásával ismét egyre jelentősebb lehet a munkaerőhiány, amelynek nyomán a bérek érdemi emelkedésnek indulhatnak. Ennek reálhatását csökkenti ugyanakkor a korábban vártnál magasabb infláció, amelynek mérséklésére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előreláthatólag tovább szigorítja monetáris politikáját.

A háztartások fogyasztási kiadásainak volumene 2021-ben 3,7, 2022-ben pedig 5,3 százalékkal bővülhet. 2021-ben a mutató értékét még rontják a tavaszi időszakban érvényes korlátozások, azonban a járványhelyzet javulása és a gazdaság újraindulása, valamint ennek kapcsán a korábban átmenetileg romló jövedelmi helyzet ismételt javulása serkentik a fogyasztást.

A beruházások bővülését idén 7,2, jövőre pedig 8,3 százalékosra becsülik.

Ebben a 2020-as gyengébb bázisidőszaki adat mellett jelentős szerepet játszanak az állami (részben uniós, részben saját forrásokból biztosított) beruházások. Fontos azonban arra törekedni, hogy a várható forrásbőség ne eredményezze az árak további érdemi emelkedését.

A 2020 tavaszi leállások, illetve az ellátási láncok megszakadása miatt a külkereskedelem volumene 2020-ban csökkent. Az alacsony bázis nyomán az export idén 11,9, míg az import 9,7 százalékkal nőhet, míg jövőre a bővülés rendre 6,3, illetve 5,7 százalék lehet.

Az export volumenének növekedésében nagy szerepe van a beruházások magas volumene által generált termelőkapacitás-bővülésnek is. Az export importnál gyorsabb növekedése a külkereskedelmi mérleg egyenlegének javulását eredményezi.

Fontos kérdés ugyanakkor, hogy a nemzetközi turizmus milyen ütemben tud újraépülni, hiszen a koronavírus megjelenése előtt ez az ágazat jelentős exportbevételeket generált, a külföldiek magyarországi utazásai során sokkal többet költöttek, mint a magyarok külföldi utazásaik során.

A munkanélküliség a koronavírus nyomán kismértékben növekedett, ám a gazdaság újraindulásával, a korlátozások enyhítésével a munkahelyek jelentős része is újra tudott nyitni, így a foglalkoztatás ismét bővülni tud.

Ennek eredményeként a munkanélküliségi ráta 2022-ben ismét 4 százalék alatt alakulhat.

Ugyanakkor több ágazatban (például ipar, építőipar, oktatás, egészségügy) ismét munkaerőhiány van, illetve lesz is szakképzett munkaerőből. Ennek, illetve az állami bérrendezések eredményeként a béremelkedés 2022-ben ismét kétszámjegyű lehet, ehhez azonban az államnak a még szükséges bérrendezéseket el kell végeznie az érintett területeken.

Az infláció idén a jegybanki célsáv teteje körül alakulhat, míg jövőre az áremelkedés üteme mérséklődhet, ugyanakkor így is a cél feletti, 3,5 százalék lehet. Az idei magasabb inflációt részben bázishatások okozzák, azonban hozzájárul az élelmiszerek áremelkedése, a forint korábbi gyengülése, illetve a koronavírus okozta helyzet is. A gazdasági teljesítmény gyors bővülése, illetve az expanzív fiskális politika szintén felfelé hajtják az inflációt, míg az MNB monetáris politikájának szigorodása fékezheti azt.

A költségvetési hiány idén a GDP 7,9 százalékát teheti ki, amely jövőre 6,1 százalékig csökkenhet, így a GDP-arányos államadósság a 2020. végi 80,4 százalékos szintről 2021 végére 80,1 százalékra, 2022 végére pedig 79,6 százalékra mérséklődhet. Azaz a növekvő gazdaság és emelkedő bevételek ellenére a magas hiány miatt a GDP-arányos államadósság csak lassú ütemben zsugorodik majd.

forrás: Századvég Alapítvány / hirado.hu

Fotó: Mirkó István / Magyar Nemzet