A németországi Würzburgban péntek délután egy szomáliai migráns megtámadott és megkéselt több embert. Hárman meghaltak, 15-en megsérültek, közülük öten súlyosan. Az egyik súlyos sérült egy gyerek.

A terroristát valójában a járókelők fékezték meg, majd a késve a helyszínre érő rendőrök combon lőtték. A rendőrség tájékoztatása szerint a terrorista egy Würzburgban élő, 24 éves szomáliai migráns, aki 2015-ben, a nagy migránshullám idején érkezett a városba.

A Bild azt írja, a migráns egy szupermarketben, a Woolworthban lopott egy kést, és azzal támadta meg véletlenszerűen a járókelőket, akik közül többen megpróbálták megállítani. Először egy bankba rohant be, majd utána az utcán folytatta a késelést. Szemtanúk szerint közben azt kiabálta, hogy Allahu akbar. Most kórházban van, ő nincs életveszélyben.

Joachim Herrmann bajor belügyminiszter szerint a súlyos sérültek állapota kritikus, így még nőhet a halálos áldozatok száma. Elismerte, hogy a migránst már ismerte a rendőrség, de erőszakos viselkedése ellenére is csak pszichiátriai kezelésre kötelezték. Azt is mondta, hogy nincsenek arra utaló jelek, hogy lettek volna társai.

Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök a Twitteren azt írta, hogy kormánya együtt gyászol az áldozatok hozzátartozóival, és reménykedik a sebesültek felépülésében.

Mint írta, köszönet illeti a rendőrséget a gyors beavatkozásért, és „nagy köszönet és tisztelet a sok polgárnak, akik elszántan szembeszálltak az elkövetővel”. Valójában a terroristát ugyanis a járókelők állították meg, akik botokkal, székekkel szálltak szembe vele, majd üldözőbe vették. Egyes beszámolók szerint ők vitték földre is, a rendőrök csak ezután érkeztek meg, majd az újra támadó migránst combon lőtték.

A német sajtóba kikerült adatok arra utalnak, hogy a rendőrség késve lépett fel, 20 perccel az első bejelentés után adták csak ki az első figyelmeztetést és zárták le a környéket.

Azt ezúttal nem tették hozzá, hogy „elszigetelt esetről” van szó, csak annyit, hogy a jelek szerint magányos elkövető őrjöngött. Mintha ettől jobb lenne a helyzet. Söder úr a jelek szerint pofátlanul hazudik, amikor bejegyzésében a gyors rendőri beavatkozást emlegeti. De ha ő mondja, biztosan úgy van, mert ő mondja. Mert Németországban, ugye, minden nagyon rendben van, mindenki teszi a dolgát, ahogy kell.

Csak az „egyedi esetekkel” nem tudnak mit kezdeni, de az Isten szerelmére, hiszen minden eset egyedi!

Németország legnagyobb gondja nem a migránsok integrálásának lehetetlensége, nem a terrorizmus, egy fityiszt! Az igazi gond a magyar pedofil-törvénnyel van. Meg a szivárványos kivilágítás tilalmával. Az nagy gond. A lassan rendszeressé váló terrorista gyilkosságokhoz meg majdcsak hozzászoknak a polgárok.

Legfeljebb többször kell együtt gyászolniuk az áldozatok hozzátartozóival. 

(Forrás: MTI/EPA/News5/ Bauernfeind/)