“Magyarországnak térdre kell ereszkednie” – mondta Mark Rutte holland miniszterelnök, a magyarországi gyermekvédelmi törvény kapcsán. Erről itt írtunk. A Mandiner cikke szerint időközben  a hollandiai törvényhozás is határozatot fogadott el, amelyben elítélték a magyar pedofilellenes gyermekvédelmi törvényt.

A jóváhagyott szöveg szerint felszólalnak a „demokratikus jogállam lebontása és az alapvető emberi jogok magyarországi megsértése ellen”.

Ám arról eddig még senki sem számolt be, hogy a holland parlamentben nem mindenki értett ezzel egyet. Dr. Pepjin van Houwelingen, a Fórum a Demokráciáért (FvD) párt képviselője a szavazást megelőző vitában azt mondta, hogy ő védené meg Magyarországot, hiszen az „jelenleg nincs itt az ülésteremben”. A politikus véleménye szerint Mark Rutte miniszterelnök azért utazik az EU-csúcsra, hogy kioktassa a kelet-közép-európai országokat. Van Houwelingen kiemelte, hogy miközben Rutte a magyar demokráciát félti, addig Hollandia az ő miniszterelnöksége alatt hagyott figyelmen kívül népszavazási eredményeket. A jobboldali politikus az említett incidens mellett több olyan ügyet is felrótt Rutténak, amelyek megkérdőjelezik a miniszterelnök aggodalmainak a hitelességét.

Megemlítette például azt, amikor a Rutte-kabinet tudomásával a holland adóhivatal több ezer családtól tagadta meg törvényellenesen a támogatásokat. Ebbe az ügybe akkor Mark Rutte és kormánya is belebukott. (Majd újraválasztották – a szerk.)

Van Houwelingen felhívta a figyelmet a Közép-Kelet Európával szemben alkalmazott kettős mércére is. Véleménye szerint ugyanis míg az említett régió országait amiatt bírálják, mert nem eléggé „melegbarát”, addig olyan muszlim többségű országokból ösztönzik a bevándorlást Európába, ahol a homoszexualitás konkrétan illegális sőt, esetenként bűncselekmény.

A határozatot a bal-liberális többség szavazta meg, több jobboldali párt, így az FvD, illetve Geert Wilders Szabadságpártja is nemmel voksolt.

Kép: AFP