Mára már ott tartunk, hogy az úgynevezett „fehér némaságot” is rasszizmusnak deklarálják: ha valaki nem térdel le az utcán, amikor a BLM-mozgalom tagjai elmennek előtte, akkor a némaságával is kirekesztő és rasszista – nyilatkozta a vasarnap.hu-nak Magyarics Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója.

Az ELTE Amerikanisztika Tanszékének vezetőjével a megváltozó amerikai történelmi narratívákról olvasható beszélgetés, amelyből néhány részletet idézünk.

A 60-as évek végére áttörést ért el az a polgárjogi mozgalom, amelynek eredményeképpen sok olyan törvényt hoztak meg, amelyek kedveztek a faji és az etnikai kisebbségeknek.

– Milyen mértékben találtak társadalmi támogatásra?

– Korlátozottan, de az évtizedek alatt a különböző törekvések felpuhították az amerikai közvéleményt. Végül erodálni kezdték az addigi, nagy amerikai történelmi narratívát is. Már a 80-as évektől voltak olyan egyetemek és főiskolák, amelyek az ókori filozófusok és a keresztény teológusok munkáiban a fehér faji felsőbbrendűséget látták.

Mivel ők és felmenőik kevés maradandót tudtak alkotni, így ezt a fehér elnyomásnak tudták be. Így jutottak el oda egyes egyetemek és kutatóintézetek, hogy ma már azt vallják, hogy a fehér kizsákmányolással jöhetett létre az Amerikai Egyesült Államok.

Mára egy összetett állami intézményrendszer dolgozik azon, hogy a múltat megváltoztassa.

Egyszer levésik őket? A Rushmore-hegybe vésett amerikai elnökök képmásai: George Washington, Thomas Jefferson, Theodore Roosevelt és Abraham Lincoln (Forrás: Pixabay.com)

– Ezért próbálják többek között George Washingtont és Thomas Jeffersont is kiszorítani az államok történetéből?

Nemcsak a történelmi narratívák alakulnak át, hanem minden más, például az irodalom is. Az új irodalomtanítás évek óta megpróbálja csökkenteni a fehér szerzők létszámát és súlyát a tananyagban. Nincs semmi bűnük, csupán annyi, hogy fehérek voltak!

Ez az élet minden területébe beférkőző mozgalom egyre inkább kezd egy tömegpszichózisra építő társadalom átalakításra emlékeztetni.

Mindez már túlmegy minden józan meggondoláson. Mára már ott tartunk, hogy az úgynevezett „fehér némaságot” is rasszizmusnak deklarálják. Tehát ha valaki nem térdel le az utcán, amikor a BLM-mozgalom tagjai elmennek előtte, akkor a némaságával is kirekesztő és rasszista.

A legrosszabb az egészben, hogy egy bűnbakképzési mechanizmus indult meg. Most a fehér, heteroszexuális férfiak kerültek a célkeresztbe.

A Demokrata Párt jelenleg erősen támogatja ezeket a mozgalmakat – holott korábban éppen a rabszolgatartók pártja volt. A választási kampányukban azt is ígérték, hogy a rabszolgák leszármazottjainak kártérítést is adnak.

A teljes cikk itt olvasható.

(Fotó: Pixabay.com)