Az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárás nem a tényekről szól, hanem politikai, zsarolási eszközt jelent Magyarországgal szemben – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos találkozóján.

Szijjártó Péter arra reagált, hogy az általános uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek keddi, luxembourgi ülésén meghallgatásokat fog tartani az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárásokkal kapcsolatban a jogállamiság lengyelországi helyzetéről és az unió értékeinek magyarországi érvényesüléséről. A miniszter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva kijelentette: az eljárás, ahogyan és amilyen hosszan zajlik, lebuktatja azokat, akik az eljárást folytatják.

Az eljárás politikai zsarolási eszköz, ha ugyanis bárki a tényekről akart volna vitatkozni, már rég vége lenne

– hangsúlyozta.

Kiemelte: ismert Magyarország álláspontja, ugyanis minden feltehető kérdést megválaszolt, az eljárás lezárható. Erről szavazni kell, és a szavazás eredménye alapján lehet továbbmenni – közölte.

„Nyilvánvaló számukra, hogy nem tudják megnyerni a szavazást, mert egyhangúság kell hozzá, és az Európai Unió mind a 27 tagállama nem fogja elítélni Magyarországot” – fogalmazott.

Kijelentette azt is, nyilvánvaló az összefügés a politikai zsarolási eszközt jelentő eljárás és a jövő évi magyarországi választások között. Az eljárás egy újabb eszköz a liberális fősodor számára ahhoz, hogy megpróbálja befolyásolni a magyar parlamenti választásokat – mondta. Nem ez az egyetlen, nem ez az első kísérlet a jövő évi választások befolyásolására, nyilván lesz még más is – tette hozzá.

Arra vonatkozóan, hogy a keddi tanácsülés témái között lehet a magyar pedofilellenes törvény elfogadása is, Szijjártó Péter azt mondta: „nincs az a világ, hogy nekünk brüsszeli bürokraták, vagy nyugat-európai liberális politikusok mondják meg, hogy megvédhetjük-e a gyerekeinket vagy sem”.

Kijelentette: a magyar gyerekek megvédése a magyar törvényhozás joga és felelősége. A magyar törvényhozásnak kizárólag a családoknak és a szülőknek szabad megadnia azt a jogot, hogy dönthessenek saját gyermekeik neveléséről. A magyar gyerekek megvédése nem a nyugat-európai liberális politikusokon és brüsszeli bürokratákon múlik. „A magyar gyerekek megvédése jogunk és kötelességük” – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

(MTI)

Fotó: facebook