A járvány és a migráció ördögi kört alkotnak egymással, mivel minél több helyen jelenik meg a járvány, annál többen indulnak meg az emberek, és minél többen indulnak meg, annál nagyobb a járvány további terjedésének a veszélye – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva hangsúlyozta: jól látszik, hogy a világ újabb migrációs hullámok kitörése előtt áll, hiszen minden olyan folyamat, amely az elmúlt időszakban kiváltó oka volt a migrációs hullámoknak, tovább erősödött.

„Egyetlen feladatunk van: megvédeni saját polgárainkat az újonnan kitörő migrációs hullámok veszélyeitől, és minden létező eszközt meg kell ragadnunk ahhoz, hogy a migrációs folyamatokat megállítsuk”

– fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Kiemelte, hogy a világjárvány gazdasági hatásai hozzájárulnak a migráció erősödéséhez. A többfelé jelentkező fegyveres konfliktusok nem a megoldás irányába tartanak, illetve újabb migrációs hullámra lehet számítani a NATO afganisztáni kivonulásából fakadó terrorfenyegetés és Brüsszel migrációpárti politikája miatt is – mondta.

„Jól látszik, hogy Brüsszel számára semmi nem elég ahhoz, hogy belássák a bürokraták, hogy a migráció komoly kockázatokkal jár”

– fogalmazott.

A miniszter példaként említette, hogy az Olaszországba érkezett illegális bevándorlóknál számos esetében kimutatták a koronavírus Deltának nevezett, Indiához köthető variánsát.

Elmondta, sürgető feladat meggyőzni Brüsszelt, hogy felejtsék el a migrációpárti politikát, illetve annak biztosítása, hogy Afganisztánban a NATO-csapatok kivonulása ne járjon az ország biztonsági helyzetének romlásával, amelynek nyomán újabb migrációs hullámok indulnának ki. Arról tájékoztatott, hogy hírszerzési információk szerint a nemzetközi csapatok kivonulásával olyan biztonsági kockázatok jönnek létre Afganisztánban, amelyek nyomán akár százezrek vagy milliók érezhetik azt, hogy útra kell kelniük. Ezért Magyarország úgy gondolja, hogy tekintetbe véve az Afganisztánból Európába irányuló útvonalakat, a legsürgetőbb feladat új és erős megállapodás létrehozása Törökországgal az esetleges migrációs hullámok megállítására.

A migráció témájában Szijjártó Péter közölte azt is, hogy az Európai Unió 79 afrikai, karibi és csendes-óceáni állammal migrációs megállapodás megkötésére készül. Ezzel összefüggésben kijelentette: Magyarország világossá tette, hogy „egyetlen olyan megállapodáshoz sem adja a nevét”, amely újabb migrációs nyomást helyez az Európai Unióra. Magyarország csak akkor tudja támogatni a megállapodás létrejöttét, ha az nem a migrációról, hanem kereskedelmi és gazdasági együttműködésről szól – húzta alá.

„Magyarország valamennyi polgárának személyes biztonságát csak úgy tudjuk garantálni, ha fizikailag megvédjük őket” – fogalmazott.

Mindent meg kell tenni annak érdekében, ha a migrációs veszély minél távolabb álljon meg a magyar határtól- mondta. Ha azonban a migráció mégis eléri a magyar határt, biztosítani kell, hogy ott meg is álljon. Magyarország erre fel van készülve, és egyetlen illegális migránst sem fog beengedni, az ugyanis a gazdasági és kulturális kockázaton túl jelentős egészégügyi kockázattal is jár – tette hozzá Szijjártó Péter.

MTI

MTI Fotó: Borsos Mátyás