Az álláshirdetés alapján a BBC csak feketék, ázsiaiak és kevert rasszú emberek jelentkezését várja a gyakornoki állására. A rasszizmus úgy tűnik csak addig rasszizmus, míg nem a fehérek ellen van.

Termelésben részt vevő gyakornokot keres a BBC tudományos műsorokkal foglalkozó ága, a felhívás szerint a szerződés egy évre szól, erre az egy évre több mint hétmillió forintost fizetést ígérnek a jelentkezőknek. A Creative Accessen fellelhető jelentkezésben a legérdekesebb az utolsó mondat:

Ezzel a lehetőséggel csak fekete, ázsiai, vagy kevert etnikumú jelentkezők élhetnek.

Mint azt a Daily Mail megjegyzi, a hatályban lévő, 2010-es törvények alapján tilos a diszkrimináció, ám ez nem vonatkozik a gyakornoki pozíciókra és ösztöndíjakra – írta meg a Mandiner.hu