A foci mindenkié. Nem lehet elégszer elmondani, nemcsak huszonkét futkározó emberről szól egy mérkőzés, hanem hazaszeretetről, becsületes küzdelemről, önbizalomról, közösségről.

Részt vesz benne az, aki ki tudott látogatni a meccsre és az is, aki otthon szurkol a tévé előtt vagy valami közösségi helyen tud együtt kiabálni, ha megindulnak a kapu felé a fiúk.

Ezt pedig mindenki érzi, akinek volt szerencséje látni a portugálok és különösen a franciák elleni magyar mérkőzést.

A telt házas Puskás Aréna megdöbbentő és lélekemelő látvány, a magyar szurkolók lelkesedése pedig biztos sikert ígér azoknak is, akik csak euróban mérik a teljesítményt. Az UEFA ugyanis ilyen. Az Európa-bajnokság ugyanis egy show-műsor, amelyet tökéletesen kell megrendezni, s az lesz a hosszú távú eredménye, hogy megbolygatja a futballpiacot, a torna aktuális sztárjait hatalmas összegekért megveszik a klubok, a szurkolók hatalmas összegeket költenek a vendéglátóhelyek nagy örömére, a mez- és sálgyárosok évekre előre megalapozzák a jövőt, a világ futballszerető közönsége pedig messzi földön rácsodálkozik, milyen jól is néz ki ez a budapesti létesítmény, nosza, menjünk el oda nyaralni, Magyarországra.

A magyar szervezők pedig tökéletesen végrehajtották a feladatukat. Látványos és érezhetően emberközeli a budapesti létesítmény, a körítés is leírhatatlan, hiszen nálunk van szurkolói zóna, az utcák biztonságosak, a vírust pedig vissza tudtuk szorítani az elmúlt fél év során. Ezzel szemben pedig ott van a nyugat-európai rendezés, amely természetesen magas színvonalú, hiszen ezerszer csinálták már, de a müncheni stadionban szépen kiolvasható a székekből kirajzolódó München felirat, mert olyan kevés a beengedett néző. A Wembley pedig London ékszerdoboza, a történelem maga, ahol elődöntők és a döntő is lesz. Csakhogy a teljes boldogsághoz az kellene, hogy ott is „magyaros” jellegű szervezés legyen, áramolhasson a tömeg a kilencvenezres arénába, az utcasarkokon ott legyenek a kiülős-kivetítős helyek, ünneppé váljon a hétköznap.

De a vírus makacskodik, főleg az adminisztrációban, így bár az örök ellenfél Skócia volt tegnap az angolok riválisa, a londoni főpolgármester jelezte, az északiak jobban teszik, ha nem látogatnak el a fővárosba, mert nincs szurkolói zóna, ahol megnézhetnék a meccset, az eladható jegyeket pedig már eladták.

Az újságírók, a futballisták, a sajtósok pedig egy emberként mutogatnak a Puskás Arénára, ahol meg tudták ezt oldani. Ha Budapest meg tud rendezni egy Eb-csoportot, plusz egy nyolcaddöntőt is kap, akkor vajon mi lenne, ha nem a Wembley-be és a félszívű Londonba tennénk az amúgy is szétszervezett véghajrát, hanem a Puskásba?

A helyzet persze sokkal bonyolultabb ennél, de a felvetés üzenetértékű: Magyarország ugyanis kihívója lehet Nagy-Britanniának ebben a kérdésben. Nemcsak alkalmas, nemcsak épphogy megüti a szintet, hanem teljesen reálisan nézve is jobb házigazda a többieknél. Ami őrületes siker, akár a turizmust, akár a diplomáciát, akár a személyes, nyári élményeket nézzük.

Minden egyes forintot megért a nemzeti stadion újjáépítése, Budapest nagyon határozottan letette a névjegyét a kontinens sporttérképére. Az UEFA pedig figyel és mérlegel, vagyis oszt és szoroz. Levon bizonyos tanulságokat, jó ötlet-e szétszervezni az Eb-t az egész kontinensre vagy ez egy egyszeri és megismételhetetlen konstrukció, amelyet nyugdíjaznak, mint az aranygólt. Mert nem minden ország tudta hozni az ígért színvonalat, nem ég lázban a félig még korlátok között élő öreg kontinens nyugati fele, s Európa mégsem egy ország, hanem egy kontinens.

A borítóképen: dekoráció hirdeti a Puskás Arénánál a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságot, 2021. június 8-án.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: MTI