Mark Rutte holland miniszterelnök elítélte Magyarország új törvényét, amelynek célja a „homoszexualitás népszerűsítésének betiltása”

– jelentette az ANP.

A törvény teljesen ellentétes azzal az elképzeléssel, hogy az EU egyúttal egy értékközösség is – mondta Rutte csütörtökön, a holland parlamentben, az EU állapotáról szóló éves vita során, amelyen a nemzeti parlament képviselői mellett a holland EP-képviselők is részt vettek – írta meg a Mandiner. Az ellentmondásos jogszabályt a törvényhozók csütörtökön fogadták el Magyarországon

– számol be a holland ANP. 

Fotó: ROMY ARROYO FERNANDEZ / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Rutte elmondta, hogy Sigrid Kaag holland külügyminiszter felszólítja az Európai Bizottságot, hogy „tegyen meg mindent” annak érdekében, hogy fellépjenek Magyarország ellen. Rutte szerint erőfeszítéseiben francia és dán kollégái is támogatják.

A holland parlament tizenegy pártja szintén aláírta a javaslatot. Parlamenti döntést követeltek „a demokratikus alkotmányos állam lebontása és az alapvető emberi jogok megsértése ellen Magyarországon”. A törvényt „Magyarország szexuális és nemi kisebbségei elleni újabb támadásnak” nevezték melyet a 2022-es, és Orbán Viktor számára kulcsfontosságúnak tartott választások elé időzítettek. Az emberi jogi csoportok által is elítélt intézkedés a héten számos tiltakozást váltott ki a magyar parlament előtt – idézte az Amnesty International tweet posztját a holland lap. Az Eurovízió holland győztese, Duncan Laurence csütörtökön bejelentette, hogy az ország diszkriminatív törvényei miatt nem lép fel Magyarországon.

Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Forrás: mandiner.hu