Ha az ember elültet egy kutyafát, abból kétfarkú kutya lesz és 110 %-ra mérik a marmagasságát.

Ennél komolyabbra már nem is lehetne fordítani a szót! A Kétfarkú Kutyapárt ugyanis egyre nagyobb teret hódít magának a közvélemény-kutatók futtató pályáján. A Medián egyenesen 6%-ra taksálja a pártot és ez nem vicc! De!

Sőt olyannyira, hogy Kovács Gergőék arról álmodozhatnak, hogy majd ők lesznek a mérleg nyelve, alias Kutyanyelv a Mérleg utcából. Édes, mi?

Ugye egy tipikus belvárosi lakkcipős pártról van szó, akik akár az SZDSZ régi székházának kapuján is kiléphetnének. Bár a kétfarkúak következetesen a pesti – angolosított- humorra próbálják építeni népszerűségüket.

És ez bejönni látszik: a Medián vezetője Hann Endre elmondja – a Mandiner oldalán-,  „hogy a teljes népesség körében országosan 6, a fővárosban pedig 10 százalék a Kutyák támogatottsága, akiket egyébként főleg a fiatalok, a városban lakók, illetve a magasabb iskolai végzettségűek kedvelnek, bár ez utóbbi szempont nem annyira hangsúlyos, mint az előző kettő. Ez a viszonylag magas szám Hann szerint azért alakulhatott ki, mert amikor a kormánypárttal nem szimpatizáló választók egy része azzal szembesül, hogy a Gyurcsány-féle listára kellene voksolniuk, akkor úgy döntenek, hogy inkább a Kutyapártra.

Nos persze Hann is elismeri, hogy a magas mérési szint azért van, mert Hann-nak a Kutyák minden mérés előtt átutalnak a Soros pénzéből 10 millió forintot! Vicc, ami vicc! Minden esetre a többi közvélemény-kutatónál 1-3% százalékon állnak.

A Kutyák nem szeretik a Moslékot. Nem is akarnak csatlakozni az „ellenzéki összefogáshoz”, (bár állítólag nem is keresték őket) szándékuk szerint országos listát szeretnének állítani és Kovács Gergely pártelnök azt reméli, hogy ez össze is fog jönni!

Inkább megverik a Fideszt, de nem mennek a vályúhoz!:)

Ám a baloldali pártok mögött álló sajtótermékek, portálok masszív nyomást helyeznek rájuk, ezt a legelszántabban a DK háziblogja, a Nyugati fény teszi, de ezen lazán túl tudnak lépni – közölte az elnök. Egyébként, aki figyeli ezen irányultságú tévék, rádiók betelefonálós műsorait, olvassa a szimpatizánsok különböző közösségi médiás bejegyzéseit, tapasztalhatja, hogy hihetetlen erővel támadják a Kutyapártot.

Kovács Gergely MKKP/Forrás: index.hu

Kovács Gergely MKKP/Forrás: index.hu

Sokan már előre bűnbaknak kiáltják ki őket az ellenzék esetleges veresége esetére.

A Tom és Jerry című amerikai rajzfilmsorozat Cövek nevű bulldogja szerint a házikutyának 3 dolgot kell megtanulnia! Így magyarázza a kisfiának:

  • Tudnia kell ugatni, macskát kergetni, mikor látja a gazda! – ez ugye már megy!(Mellesleg a Kilencfarkú Macskapártot is jól elkergették.)
  • Meg kell tanulnia pitizni, hogy kapjon finom csontot! – Itt még van teendő Gyurcsány gazdi szerint!
  • El kell ásni a csontot, de hogy miért kell elásni, arról Cöveknek fogalma sincs!

Pedig itt a lényeg és pofonegyszerű! Ugyanis tartalékolni kell a muníciót a választásokra. Ha mások is éhesek lesznek, sokkal értékesebb lesz az az eldugott csemege. Csatlakozni, visszaléptetgetni később is lehet. Csont nélkül ugyanis nem jutnak be a parlamentbe!

Csakhogy Cövek soha nem tudja, hogy hova ásta el!

Kiemelt kép: Cartoon Network