„Ez a törvény ellentétes mindazzal, amit közös európai értékeinknek tekintünk” – írta tegnap a német külügyi államminiszter Michael Roth. A magyar törvényhozás súlyosan diszkriminálja az LMBTIQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, interszex, queer) embereket – közölte.

Michael Roth Twitter-bejegyzése szerint az Országgyűlés vonatkozó döntése „újabb súlyos állami diszkrimináció az LMBTIQ emberek ellen”. „Ez a törvény ellentétes mindazzal, amit közös európai értékeinknek tekintünk” – írta az Angela Merkel vezette szövetségi kormány államminisztere.

„Teljes szolidaritás és támogatás az LMBTIQ embereknek Magyarországon” – tette hozzá a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa.

Az Országgyűlésben tegnap elfogadott jogszabályok közül egy érinti a német államminiszter bejegyzésében szereplő közösséget. A 157 igen szavazattal, 1 ellenvoks mellett elfogadott jogszabály rendelkezik a pedofil bűncselekmények elkövetői nyilvántartásának létrehozásáról, és az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozásokkal kapcsolatban is megfogalmaz előírásokat.

Az ARD német országos közszolgálati televízió a tagesschau.de című hírportálján tudósítást és kommentárt is közölt az új törvényről. A kommentárban kiemelték: „meg kell hagyni, Orbán ért a negatív kampányhoz”, hiszen a homoszexualitást a pedofíliával „egy kalap alá vevő törvénycsomaggal több legyet üt egy csapással”, megalkot egy „új ellenségképet”, támadhatja Brüsszelt, „halászhat szavazatokat a szélsőjobbon” és megoszthatja a 2022-es parlamenti választáson egységesen induló ellenzéket.

Forrás: MTI
Kép: Mandiner