Csizmadia László, a CÖF-CÖKA alapítóelnöke a szervezet mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a Szellemi Honvédők akarata nyomán megalakult a Civil Igazságtételi Bizottság.

A bizottságba ismert személyeket kértek fel, akik szakmájuk elitjéhez tartoznak és/vagy átélt tapasztalataik alapján biztosíthatják objektivitásunkat.

Ők a következők:

Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája
Zétényi Zsolt, jogász, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnöke
Osztie Zoltán, teológus, Budapest-​Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia plébánosa
Ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász, CÖF-CÖKA szóvivő
Magyar-Zsolnay Attila, alkotmányjogász
Wittner Mária, politikus, ’56-os szabadságharcos
Borvendég Zsuzsa, történész, jogász

A sajtótájékoztatón Csizmadia László elmondta, hogy

„munkánkat a C12-es szakértői csoportunk segíti. A bizottság elnöki feladatát az ötletadó ifj. Lomnici Zoltán látja el. A munka koordinálást a CÖF-CÖKA végzi.”

Az elnök beszédének további része az alábbiakban olvasható:

„Meggyőződésünk, hogy itt van annak az ideje, hogy a balliberális országfosztás nyomába eredjünk, e témát a Kádár-korszaktól napjainkig erkölcsi górcső alá helyezzük, nemzetünk kincstárának szisztematikus kirablását tényekkel bizonyítsuk. Láttatni kívánjuk, hogy az országgyűlési választások előtt és után a szocliberális kormányzás és hálózata miként herdálta el az állam és az adófizetők vagyonát.

Felhívjuk arra is a figyelmet, hogy eközben egyesek, pártjuk és kormányuk asszisztálásával, hogyan gazdagodtak és váltak oligarchává. Rávilágítunk arra, hogy a mostani szélsőbal- és jobboldal összeállt pártgyülekezete milyen hamis, hazug félrevezetésekkel próbálja a bukott országlóknak gazsulálva, polgártársainkat félrevezetve, a hatalmat visszaszerezni.

Lehet, hogy a hazát elárulók a jogállamiság sajátos selymes felfogása szerint következmények nélkül megúszták a rájuk kiszabható súlyos büntetéseket. Polgáraink egy része gaztetteiket csak a felejtés homályában őrzi, azonban ezt, unokáink és gyermekeink jövőjére gondolva, nem engedhetjük meg. Alapozunk az erkölcs, közerkölcs és az igazság visszatarthatatlan erejére, a népfelség elvére, a demokrácia klasszikus tételeire.

A Civil Igazságtételi Bizottság, reményeink szerint, hozzájárul a 2022-ben választók szükséges tisztánlátásához. Döntsön a nép, legyen munkánk eredménye, hogy a politikusi hamvaikból feltámadt
bűnösök végleg eltűnjenek az országgyűlés szent házából. Féltve őrzött demokráciánk biztosítsa a választók igényének megfelelő, valódi pártpluralitást, a kínált sokszínűséget, és az identitások önálló megmérettetését.

„Előttünk egy nemzet sorsa áll” – írja a Szózat költője. Vegyük komolyan polgári küldetésünket. Világossá tesszük eredeti iratok, vizsgálatok és élő tanuk visszaemlékezéseivel, hogy a bolsevik, kommunista, kádári kor letéteményeseinek utódjai mit sem változtak, sőt, egyesülve a szélsőjobbal, a liberálfasizmus gonosz ideológiáját államterror formájában akarnák hazánk polgárainak nyakába akasztani.

Végezetül.

Példaként bemutatom az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 2008-2009-es vaskos vizsgálati jelentését, amely világossá tette a Gyurcsány-kormány alkalmatlanságát és felér egy végeláthatatlan bűnlajstrommal.”

CÖF-CÖKA