Ismételten a bukaresti törvényhozás elé viszi Székelyföld autonómiatervezetét Kulcsár-Terza József, társkezdeményezőként pedig aláírásával is támogatja azt képviselőtársa, Zakariás Zoltán – közölte hétfőn az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ). (A fenti képen.)

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) alkotta pártszövetség (a fúzió bírósági bejegyzése még nem zárult le) két politikusa erről a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) regionális önkormányzati munkacsoportja múlt heti ülésén tájékoztatták képviselőtársaikat Budapesten, a magyar Országgyűlésben.

A tanácskozás napirendjén szerepeltek a magyar Európa tanácsi elnökség kisebbségvédelmi vonatkozásai, a Kárpát-medencei magyar nemzetrészek önkormányzatisági problémái, valamint a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezések ügyei is. A testület ülésén az RMDSZ listáján mandátumot szerzett polgári párti, valamint néppárti parlamenti képviselők beszámoltak az autonómiatörekvések állapotáról.

Kulcsár-Terza József elmondta: újra be fogja terjeszteni a bukaresti törvényhozásban a Székelyföld autonómiatervezetéről szóló javaslatot, melyet társkezdeményezőként képviselőtársa, Zakariás Zoltán is támogatni fog. Az EMSZ politikusai emlékeztettek: a decemberben az RMDSZ részvételével megalakult kormány programjában szerepel a kisebbségi törvénytervezet benyújtása is, melyre várhatóan „szeptembert követően” kerülhet sor.

Zakariás Zoltán hangsúlyozta: a törvény célja a kulturális autonómia intézményesítése kell legyen, a politikai pártoknak pedig a nyár folyamán azokkal a civil szervezetekkel közösen kell kidolgozniuk azt, amelyek eddig is behatóan foglalkoztak a témával. Bár a két politikus bejelentéséről szóló EMSZ-közlemény nem pontosítja, Kulcsár-Terzáék vélhetően ismét a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott autonómiastatútumot fogja a román törvényhozás elé terjeszteni.

A Székelyföld számára területi autonómiát előirányzó statútumról először 2004-ben, majd egy módosított tervezetről 2012-ben rendeztek szavazást a bukaresti parlamentben, a dokumentumokat valamennyi esetben érdemi vita, egyetlen román támogató voks nélkül vetették el.

Tavaly áprilisban ugyanakkor politikai botrányt és magyarellenes indulatokat (többek között Klaus Iohannis államfő Erdély elrablását vizionáló kirohanását) váltott ki, hogy a képviselőház hallgatólagosan elfogadta a 2019 decemberében az RMDSZ listáján mandátumot szerzett, korábban az MPP színeiben politizáló Biró Zsolt és Kulcsár-Terza József képviselők által benyújtott törvénytervezetet. Ezt végül döntéshozó kamaraként a szenátus elutasította, az autonómiatervezetet kizárólag az RMDSZ frakciója támogatta. A 2014-es államfőválasztási kampány előtt az RMDSZ közvitát kezdeményezett a szövetség szakértői által kidolgozott, a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezetről, ezt a dokumentumot azonban azóta sem terjesztették a bukaresti parlament elé.

Forrás: Kronikaonline.ro