Valódi Demokrata Párt néven új formációt alapítanak a III. kerület volt DK-s politikusai – írta meg A Kerület című lap.

Információik szerint Hazai Iván András, Óbuda-Békásmegyer volt alpolgármestere a képviselő-testület egészségügyi bizottságának korábbi elnökével, Rózsa László Péterrel gründolja az új szervezetet, azt követően, hogy január végén egyszerre léptek ki a Gyurcsány-pártból, személyes okokkal indokolva távozásukat.

Hazai szerint a Demokratikus Koalíció mára már nem az a demokratikus párt, amelyet egykor képviselt, úgy látja, „egy szűk vezetői réteg dönt mindenről, és ez által nem hagyják érvényesülni a demokráciát a pártban, aki elér egy magasabb politikai pozíciót, azzal elszalad a ló. Nem kicsit, nagyon!”

A politikus közölte azt is, Gyurcsány Ferencben csalódott a legnagyobbat. Felháborítónak tartja, hogy „a pártvezetés legitimált egy olyan pártot, amelyik néhány éve még a legszélsőségesebb, gyűlöletkeltő kampányt folytatta, akikkel szemben a DK állt ki a legradikálisabban”. Hazai – akit állítólag Gyurcsány megfenyegetett a távozása miatt – azt is beismerte, csak egy eszköz volt a pártvezér számára, mint sokan mások, akik hasonlóan csalódtak a DK jelenlegi politikájában és vezetésében.

Sajnos az a helyzet – tette hozzá –, hogy amikor profivá válik egy párt, akkor elveszni látszik a párt lelke.

A pártalapításról túl sok konkrétum még nem derült ki, Rózsa László Péter lesz az ügyvezető elnök, felesége, Rózsáné Gulyás Dóra alelnöki tisztséget fog betölteni.

(Címkép: A Valódi Demokraták vezérkara. Forrás: Facebook)