„Az Európában élenjáró magyar átoltottsági adatoknak köszönhetően április eleje óta vásárolhatunk újra a nem napi fogyasztási cikket forgalmazó boltokban is. A fogyasztóvédelem a vevők és kereskedelmi dolgozók egészségére ügyelve immár két hónapja folyamatosan ellenőrzi a védelmi intézkedések betartását” – mondta Schanda Tamás.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, a tapasztalatok szerint a vállalkozások többsége megértette, elfogadta,  és megfelelően érvényesíti az előírásokat.
A fogyasztóvédelmi hatóság többek között az üzlethelyiség méretével arányos létszámkorlátozások betartását, a vásárlóterek és a bevásárlókocsik folyamatos fertőtlenítését, a vevőknek szánt kézfertőtlenítők kihelyezését kéri számon az üzemeltetőkön.
A fővárosi és megyei kormányhivatalok munkatársai eddig összesen 3370 üzletben fordultak meg. 433 kereskedelmi egység esetében tapasztaltak jogsértést, így a kifogásolási arány 13 százalék alatti. A leggyakrabban a kézfertőtlenítőt nem biztosították a vásárlóik számára a boltok. A mulasztáson ért üzletek több mint fele, 54 százaléka már az ellenőrzés alatt pótolta a feltárt hiányosságot.167 kereskedelmi egységnél az utóellenőrzés is megtörtént, a szakemberek második látogatásukon jellemzően nem találtak kifogásolni valót. Három Csongrád-Csanád megyei pékség esetében azonban továbbra is fennállt a korábban megállapított jogsértés. A szabályok megszegése miatt az üzemeltető vállalkozásra 200 ezer forintos közigazgatási bírságot szabtak ki.
Schanda Tamás elmondta: „A kormány többféle támogatással is meghálálja a kereskedők példás helytállását a járványhelyzetben. A vállalkozások munkaerő támogatása programban egy új álláskereső feltétele esetén fél évre akár 600 ezer forintot kaphatnak a cégek. Az igénylők több mint ötöde a kereskedelmi szektorból került ki. Az ágazat önfoglalkoztatói is részesülhetnek az újraindulás megkönnyítését szolgáló egyszeri, 219 ezer forintos kompenzációból”.

Forrás: OS